Categories: F1

Verstappen nyerte a sprintversenyt, de az izgalmakat a többiek szolgáltatták

Az interlagosi sprinten Lando Norris indulhatott az első rajtkockából. Ez volt élete első F1-es rajtelsősége, még ha nem is nagydíjról volt szó.

Mellé Max Verstappen sorakozott fel, mögöttük pedig Sergio Pérez és George Russell foglaltak helyet.

Verstappen már az első kanyarban átvette a vezetést Norristól, míg Pérezt mindkét Mercedes megelőzte. Majd Russell még az első körben elment Norris mellett is és átvette a második helyet.

A harmadik körben Pérez próbálta visszaszerezni a negyedik helyet Hamiltontól, majd a negyedik körben sikerült is a manőver. Megérkezett azonban a nyakukba Leclerc is.

Egy körrel később Norris visszaszerezte a második helyet Russelltől.

A hetedik körben Albon a 18. helyen arra panaszkodott, hogy az előtte haladó Bottas autójából, mintha olajpermetet érzékelne.

A nyolcadik körben a DRS segítségével Pérez könnyen, kívülről előzte meg Russellt a harmadik helyért, de a brit jól helyezkedett és visszavette a pozíciót. Két körrel később aztán a mexikói stabilan átvette a harmadik helyet.

A 12. körben a nyoldacik helyet átvette Ricciardo Sainztól, ám a spanyol visszaelőzte. Ugyanazt játszották, mint Pérezék. A 13. kör végén ismét előzött az ausztrál, majd a ferraris ismét visszaelőzte. Közben megérkezett Piastri, aki kihasználva a helyzetet elment Ricciardo mellett.

Hamiltonnak kezdtek fogyni a gumijai, Leclerc át is vette tőle az 5. helyet, majd a 21. körben Tsunoda kezdte támadni.

Ricciardo visszaelőzte Piastrit, és üldözőbe vette ismét Sainzot. Az utolsó körben Alonso is megelőzte Piastrit, de az új-zélandi visszaszerezte a helyezést.

A 24 köröst sprintversenyt Verstappen nyerte Norris és Pérez előtt, míg leintés előtti pillanatig Ricciardo még versenyben volt Sainzcal, de végül előzésre már nem volt lehetőség.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Diff.
1 Max Verstappen RED BULL RACING
2 Lando Norris MCLAREN +4.287
3 Sergio Perez RED BULL RACING +13.617
4 George Russell MERCEDES +25.879
5 Charles Leclerc FERRARI +28.560
6 Yuki Tsunoda ALPHATAURI +29.210
7 Lewis Hamilton MERCEDES +34.726
8 Carlos Sainz FERRARI +35.106
9 Daniel Ricciardo ALPHATAURI +35.303
10 Oscar Piastri MCLAREN +38.219
11 Fernando Alonso ASTON MARTIN +39.061
12 Lance Stroll ASTON MARTIN +39.478
13 Pierre Gasly ALPINE +40.621
14 Esteban Ocon ALPINE +42.848
15 Alexander Albon WILLIAMS +43.394
16 Kevin Magnussen HAAS +56.507
17 Zhou Guanyu ALFA ROMEO +58.723
18 Nico Hulkenberg HAAS +60.330
19 Valtteri Bottas ALFA ROMEO +60.749
20 Logan Sargeant WILLIAMS +60.945
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Szoros csata Donington Parkban: Razgatlıoğlué a pole, a Bimota ismét az első sorban

A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…

29 perc ago

Marc Márquez az élen a trükkös körülmények között, de Zarco sem adta könnyen

Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…

1 óra ago

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

3 óra ago

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

5 óra ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

7 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

17 óra ago