Categories: F1

Massa állítja, hogy az ő 2008-as esete teljesen más, mint bármelyik másik, beleértve Hamilton 2021-esét is

Felipe Massa azt állítja, az ő „bajnoki címének” este teljesen más, mit Damon Hill esete 1994-ben, vagy Lewis Hamiltoné 2021-ben.

Massa és ügyvédei korábban bejelentették, hogy a 2008-as szingapúri „crashgate” botrány miatt megtámadják a 2008-as szezon végeredményét és utólag megpróbálják megszerezni a brazilnak az azévi világbajnoki címet.

Ennyi év távlatából ezt a legtöbben hülyeségnek tartják. Már csak azért is, mert ha Massa igényét jóváhagynák, akkor megannyi szezon megannyi második helyezettje is reklamálhatna. Ezzel kapcsolatban mindenki rögtön Hamilton 2021-es esetére gondolt, míg Damon Hill – nem komolyan, hanem poénnak szánva – elsütöttre, hogy akkor ő meg kérné Michael Schumacher 1994-es bajnoki címét.

Massa elmagyarázta, miért teljesen más az ő esete a többiekéhez képest.

„Ez a legfontosabb dolog, amit az embereknek meg kell érteniük, mielőtt azt mondanák: ‘Ó, ha Felipe megnyeri az ügyet, minden olyan bajnokság megváltozik, ahol vannak szürke területek’.” – mondta a brazil RacingNews365-nek.

„Az egyetlen különbség ezek között a szezonok között, hogy ami történt az vagy hiba volt [a versenybírák részéről], vagy baleset [volt az ok], vagy talán egy olyan eredmény született, amelyet az FIA nem korrigált a sportági oldalon, technikai probléma vagy bármi más miatt, ezek az esetek ezzel kapcsolatosak.

„Az én esetem a manipulációval, a szabotázzsal kapcsolatos, és ez egy teljesen más helyzet.  Ez egy teljesen más helyzet, és az én esetemet kivizsgálták, mivel a szingapúri futamot manipulálták.”

„Ez egy évvel később volt. És sajnos volt egy szabály, amely azt mondta ki, hogy ha nem ugyanabban az évben történt [az eset, mint amelyikben kivizsgálták], akkor a bajnokság eredményét nem lehet megváltoztatni.”

„De aztán 15 év után hallottuk, hogy Bernie Ecclestone [az F1 korábbi vezérigazgatója] azt mondta, hogy már 2008-ban tudott róla, hogy [a korábbi versenyigazgató] Charlie Whiting is tudott róla 2008-ban. És nem tettek semmit, azért, hogy ne kockáztassák a Forma-1 márkáját.”

„Tehát az én ügyem egy manipulációs ügy, nem sportszakmai, technikai vagy bármi más. El kell különíteni a különbséget az én ügyem és az összes többi között.”

„Azt hiszem, talán néha az emberek nem értik a különbséget aközött, ami az én esetemben történt 2008-ban, összehasonlítva talán a többi esettel [például 1994 vagy 2021].”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Tavaszra költözik a Balaton Park-i Superbike-futam 2026-ban

Napvilágot látott a a 2026-os Superbike-világbajnokság előzetes versenynaptára: a világ leggyorsabb sorozatgyártású motorjait felvonultató bajnokság…

40 perc ago

Kiderült melyik F1 pálya lehet a beugró, ha helyettesíteni kellene bármely versenyhelyszínt 2026-ban

Törökország vissza szeretne kerülni a Forma-1-es naptárba, és felajánlotta az Istanbul Park szolgáltatásait 2026-ra, ha…

2 óra ago

Magyar Nagydíj – Forgalmi változásokra, korlátozásokra kell készülni a Forma-1 ideje alatt

A 40. Formula-1 magyar nagydíjat augusztus 1. és 3. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen; a…

3 óra ago

BREAKING: A Ferrari bejelentette, hogy ki lesz a csapatfőnöke, még évekig!

A Scuderia Ferrari HP örömmel jelentette be, hogy többéves szerződéssel meghosszabbította együttműködését Fred Vasseurral, aki…

3 óra ago

A Yamaha nem habozott tovább – a magyar hétvége után jött a döntés Manziról

Stefano Manzi a hétvégén elmondta nekünk, hogy szerződése már a kezében van, mára hivatalos, hogy…

4 óra ago

Tűz van, babám! – Verstappen megjárta a poklot

Az 1994-es F1-es szezont Michael Schumacher dominálta a Benetton színeiben, ám csapata számos szabályértelmezési vitába…

6 óra ago