Categories: F1

Massa váratlanul beállított a Brazil Nagydíjra, és nyilatkozott az F1-es jogi csatáról

Felipe Massa a Forma-1-gyel zajló jogi csatájáról beszélt, miközben részt vett a Brazil Nagydíjon, pedig korábban hivatalosan nem kapott meghívást a sportágtól.

A 11-szeres nagydíjgyőztes jogi lépéseket akar tenni az F1 ellen a 2008-as világbajnoki cím miatt, amelyet a szezon utolsó kanyarjában veszített el Lewis Hamiltonnal szemben. Ő és jogi csapata kártérítést követel egy állítólagos „összeesküvés” miatt a Crashgate kapcsán, amikor Nelson Piquet Jr. szándékosan ütközött a Renault-jával Szingapúrban. Massa korábban az Autosportnak elmondta, hogy a királykategória nem hívta meg a Brazil Nagydíjra, mivel már korábban is azt mondták neki, hogy nem vehet részt az olaszországi Monzában rendezett futamon. A brazil általában mindig ott szokott lenni hazája F1-es versenyhétvégéin, és ez 2023-ban sem lesz másképp, korábbi megjegyzései ellenére sem. Az F1-es újságíró, Albert Fabrega szombaton Twitteren posztolt egy képet Massáról a paddockban, közvetlenül a sprint kvalifikáció befejezése után.

Massa később a szombati sprintfutam után a Viaplay-nek beszélt a futamon való részvételéről és a jogi viszályáról:

„Nem nagykövetként vagyok itt, aki dolgozik, hanem Forma-1 rajongóként. Ez nem változtat semmin, és nem veszi el a sportág igazságáért folytatott harcunkat. Ezt tesszük, és a végsőkig elmegyünk, mert ez a helyes dolog. Várunk az FIA-ra és a Forma-1-re, hogy válaszoljanak a levélre, hogy megértsük, hogy bírósághoz kell-e fordulnunk avagy sem.”

Bernie Ecclestone, aki a 2008-ban még az F1-et irányította, illetve ifjabb Piquet állítólag szintén jelen voltak Interlagosban.

Vámosi Péter

Recent Posts

A Renault bejelentette új vezérigazgatóját a Magyar Nagydíj előtt

Az Alpine anyavállalata, a Renault a Forma-1 Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy Francois Provostot nevezték…

2 perc ago

Tavaszra költözik a Balaton Park-i Superbike-futam 2026-ban

Napvilágot látott a a 2026-os Superbike-világbajnokság előzetes versenynaptára: a világ leggyorsabb sorozatgyártású motorjait felvonultató bajnokság…

44 perc ago

Kiderült melyik F1 pálya lehet a beugró, ha helyettesíteni kellene bármely versenyhelyszínt 2026-ban

Törökország vissza szeretne kerülni a Forma-1-es naptárba, és felajánlotta az Istanbul Park szolgáltatásait 2026-ra, ha…

2 óra ago

Magyar Nagydíj – Forgalmi változásokra, korlátozásokra kell készülni a Forma-1 ideje alatt

A 40. Formula-1 magyar nagydíjat augusztus 1. és 3. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen; a…

3 óra ago

BREAKING: A Ferrari bejelentette, hogy ki lesz a csapatfőnöke, még évekig!

A Scuderia Ferrari HP örömmel jelentette be, hogy többéves szerződéssel meghosszabbította együttműködését Fred Vasseurral, aki…

3 óra ago

A Yamaha nem habozott tovább – a magyar hétvége után jött a döntés Manziról

Stefano Manzi a hétvégén elmondta nekünk, hogy szerződése már a kezében van, mára hivatalos, hogy…

4 óra ago