Categories: F1

Sargeant végre őszintén örülhet, ráadásul hazai pályán

A Williams újonca, Logan Sargeant nehéz debütáló szezont él meg. A szezon során egyre gyarapodtak a hibái, sok kritika érte, és jelenleg az egyetlen a mezőnyben, akinek (még?) nincs szerződése a 2024-es szezonra.

Egyik hazai versenyén, a mostani Las Vegas-i Nagydíjon azonban most jól alakul a sora. A kvalifikáción a Q3-ba jutott és a hetedik rajthelyet szerezte meg a versenyre. Ez pályafutása eddigi legjobb F1-es eredménye.

„Boldog fiú vagyok, az biztos. Jó látni, hogy összeállt, amin dolgoztunk” – mondta boldogan az amerikai versenyző a kvalifikáció után.”

„Úgy érzem, már egy ideje megvolt bennünk ez a potenciál, de végül három kvalifikációs szakaszon keresztül sikerült mindent összehoznom, ami nagyon jó.”

„Szoros volt a vége, szóval örülök, hogy néhány századdal gyorsabb voltam a 10. helynél. Ez egy nagyszerű nap a csapat számára, és úgy gondolom, hogy az autónk is jó.”

„Azt hiszem, az emberek kicsit bosszankodni fognak holnap az egyenesben meglévő sebességünk miatt! Megpróbálunk majd támadni, de a védekezéshez is jól állunk.”

A Williams másik versenyzője, Alexander Albonis elégedett. Ő a harmadik szabadedzésen történt bukása fékproblémát okozott, de a kvalifikáció a hatodik helyen végzett.

„Küszködtem ma a fékekkel, igazából egész hétvégén” – magyarázta.

„Agresszív stratégiát alkalmaztunk, csak egy szett [lágy] gumit használtunk a Q1-ben, ami segített abban, hogy több körünk legyen a Q2 és Q3 előtt. Boldog vagyok.”

„A kvalifikáció nem ment olyan simán, nem voltam annyira elégedett az autóval az egész edzésen, de minden egyes alkalommal, amikor kimentünk, csak apró dolgokat próbáltunk ki, apránként egyre jobbá és jobbá téve az autót.”

„Tudtuk, hogy ez a pálya fekszik majd nekünk, és ez bizonyos szempontból egy kis nyomást gyakorol a teljesítményre. Logan is elképesztő kvalifikációt teljesített, és ez tényleg jó helyzetbe hozott minket a holnapi napra.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

9 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

10 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

11 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

12 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

13 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

14 óra ago