Categories: F1

Verstappen büntetéssel együtt is megnyerte a Las Vegas-i Nagydíjat, amit folyamatosan kritizált

A Las Vegas-i Nagydíjon a pole pozíciót Charles Leclerc foglalhatta el. Bár az időmérőn a csapattársa, Carlos Sainz lett a második, ő rajtbüntetést kapott és csak a 12. helyről indulhatott. Így a második rajtkocka Max Verstappené lett, mögötte pedig George Russell és Pierre Gasly sorakoztak fel.

Azonban már a rajt előtt volt min bosszankodni. A pilótaparádéra alkalmazott autók egyike olajat engedett a pályára, épp a rajtrács elején. Ennek Max Verstappen kimondottan nem örült… Plusz egy dolog, amiért Vegas nem lesz a kedvence

Az 50 körös verseny rajtja után Verstappen és Leclerc csatázott egymással, mindketten el is hagyták a pályát, végül Verstappen állt az élre. Hátrébb Alonso forgott meg és állt szemben a mezőnnyel, de Bottas, Pérez és Sainz is esett-kelt, ők a mezőny végére csúsztak vissza.

Fotó: Chris Graythen/Getty Images / Red Bull Content Pool

A negyedik körben Lando Norris a falba csapódott, majd hosszú csúszást követően tecpro falban landolt. A versenye véget ért és jött a safety car, majd a 6. kör végén távozott.

A 8. körben Verstappen számára 5 másodperc büntetést osztottak ki, amiért a rajt után leterelte Leclerc-t a pályáról. Mindezt az után, hogy a versenyzőkkel azt közölték a csapataik, hogy rendben volt a szituáció, nem kell, hogy a holland visszaadja a pozíciót.

A 16. körben Verstappen a boxba hajtott kerékcserére, de előbb letöltött a büntetését.

Hamilton eközben defektet kapott, miután összeért Piastrival. A boxba hajtott kerékcsereére, ami ráadásul meglehetősen lassúra sikerült, így a 18. helyre esett vissza.

A 20. körben Leclerc, Pérez, Ocon, Stroll, Sainz, Alonso, Russell, Verstappen volt a sorrend. Ekkor közülük Leclerc volt az egyetlen, aki még nem járt kint kerékcserén.

Leclerc a 22. körben érkezett kerékcserére, és a harmadik helyre tért vissza. A mezőnyt így Pérez vezette Stroll előtt.

A 26. körben Verstappen Russellt előzte, ám a brit nem nagyon vett tudomást róla, így összeütköztek. Mindketten tovább tudtak menni, de a sok törmelék miatt a safety car ismét a pályára hajtott.

Addig kihasználva a helyzetet nagyon sokan le is tudtak egy kerékcserét. Ennek megfelelően a következő sorrend alakult: Leclerc, Pérez, Gasly, Piastri, Verstappen.

Az incidenséért Russell 5 másodperces büntetést kapott.

Miután a biztonsági autó távozott, Piastri megszerezte a harmadik helyet.

Ezt követően a csapattárs, Verstappen is előzött, és átvette Piastritól a harmadik helyet.

A 35. körben Leclerc bevágódott Pérez mellé és visszavette a vezetést a mexikóitól. Ezt a ritmusvesztést pedig a holland is kihasználta, és Verstappen mindjárt a második helyen haladt tovább, a Ferrarit üldözve.

Nem is tartott sokáig ez a felállás, két kör múlva Verstappen ismét az élre állt.

A 43. körben Pérez visszavette a második helyet, miután Leclerc elfékezte magát.

A 47. körben Hülkenberg állt félre és feladni kényszerült a versenyt.

Az utolsó kör végén Pérez ismét bealudt és Leclerc elment mellette, megszerezve ezzel a második helyet.

A Las Vags-i Nagydíjat végül Verstappen nyerte, Leclerc és Pérez előtt. A futamot Justin Bieber intette le.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Diff
1 Max Verstappen RED BULL RACING
2 Charles Leclerc FERRARI +2.070
3 Sergio Perez RED BULL RACING +2.241
4 Esteban Ocon ALPINE +18.665
5 Lance Stroll ASTON MARTIN +20.067
6 Carlos Sainz FERRARI +20.834
7 Lewis Hamilton MERCEDES +21.755
8 George Russell MERCEDES +23.091
9 Fernando Alonso ASTON MARTIN +25.964
10 Oscar Piastri MCLAREN +29.496
11 Pierre Gasly ALPINE +34.270
12 Alexander Albon WILLIAMS +43.398
13 Kevin Magnussen HAAS +44.825
14 Daniel Ricciardo ALPHATAURI +48.525
15 Zhou Guanyu ALFA ROMEO +50.162
16 Logan Sargeant WILLIAMS +50.882
17 Valtteri Bottas ALFA ROMEO +85.350
18 Yuki Tsunoda ALPHATAURI kiesett
19 Nico Hulkenberg HAAS kiesett
Lando Norris MCLAREN kiesett
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

55 perc ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

2 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

3 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

4 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

5 óra ago

Ha Horner a Ferrarinál köt ki, Hamilton lelép az olaszoktól?

Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…

6 óra ago