Categories: F1

Jön az F1-es szezonzáró Abu Dhabiban, Wolff pedig ismét Michael Masit hecceli

Toto Wolff, a Mercedes főnöke nem tudta megállni, hogy ne szóljon be diszkréten a korábbi versenyigazgatónak, Michael Masinak.

Masi felügyelte a 2021-es, Lewis Hamilton és Max Verstappen közötti vitatott címdöntő versenyt, szintén Abu Dhabiban.

Az ausztrál a Safety Car szabályait nem a szokásos módon alkalmazta, ennek köszönhetően Verstappen megelőzte Hamiltont, amikor az utolsó körben újraindult a verseny. Verstappen ezt követően megszerezte első bajnoki címét, míg Hamiltontól lemaradt a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címről.

Az FIA vizsgálata megállapította, hogy „emberi hiba” történt, és Masit eltávolították a pozíciójából. Helyét jelenleg Niels Wittich tölti be.

Wolff a Las Vegas-i Nagydíjat követően a Mercedes és a Ferrari a konstruktőri bajnokság második helyéért folytatott csatáról kérdezték, mire közölte, hogy nem aggódik, mert most megfelelő a versenyigazgató.

„Azt hiszem, nagyjából azonos pontszámmal megyünk oda, és van egy megfelelő versenyigazgató is, szóval minden rendben lesz” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

„Hát versenyezzünk! Minden az utolsó hétvégén múlik. Nagyon gyorsak és jó munkát végeztek. Úgy gondolom, hogy [Las Vegasban] egyenrangúak lehettünk volna. De az eredmény mást mutat.”

„Hogy őszinte legyek, jó, hogy a második hely pozitívumként zárja a szezont, de a második, vagy harmadik számomra kevés… amúgy sem tesz különösebben vidámmá.”

Wolff a múlt héten elárulta, hogy motivációját a „személyes düh” táplálja, hogy Hamiltonnak megszerezzék a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címet.

„Személyes düh és hajtás van bennem, hogy megnyerje a nyolcadik bajnoki címét, mert meg kellett volna szereznie” – mondta Wolff a PA Sportnak.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

3 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

4 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

5 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

6 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

7 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

8 óra ago