Categories: F1

Leclerc 2024-ben bajnoki címet akar az idei kiábrándító szezonja után

Charles Leclerc csalódást keltő 2023-as Forma-1-es idénye után reméli, hogy a Ferrari képes lesz olyan autót fejleszteni, amellyel a következő szezonban bajnokesélyes lesz a Red Bull ellen.

A Ferrari úgy vágott neki a szezonnak, hogy mindkét bajnoki címért harcba akartak szállni. Ugyanakkor egyik csapat sem volt képes arra, hogy veszélyeztesse a mára egyeduralkodóvá vált Max Verstappen és a Red Bull RB19-es párosát. Az idényben hét pole pozíciót begyűjtő Ferrarinak nem volt meg a tempója ahhoz, hogy vasárnaponként kisiklassa a Red Bull hibátlan szezonját. Kivéve Carlos Sainz szingapúri győzelmét – ami az év egyetlen nem Red Bull-győzelme maradt. Leclerc viharos éven van túl, miután nehezen boldogult a következetlen és megbízhatatlan SF-23-assal. Jelenleg a hetedik helyen áll a pilóták bajnokságában az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő szezonzáró előtt. Kesergett is a monacói:

„Hogy őszinte legyek, ez egy kiábrándító év volt. A tavalyi szezon után arra számítottunk, hogy az idén megpróbálunk harcolni a bajnoki címért. Az első futam után egyből megértettük, hogy milyen nehéz lesz a Red Bull ellen, amely hatalmasat lépett előre. Különösen a versenytempóban. Mi nem tettük meg ugyanezt a lépést, tehát attól a pillanattól kezdve egy kicsit csalódás volt.  Másrészről viszont, ha elfelejtjük a tavalyi idényt, úgy gondolom, hogy ebben a szezonban elég sokat fejlődtünk. Ez pozitív, és bizakodóvá tesz a jövőre nézve. De még nagy a lemaradás, amit le kell dolgoznunk, hogy visszatérjünk a Red Bullokhoz, úgyhogy a téli szünetben rágyúrunk. Remélhetőleg jövőre egy olyan autóval térünk vissza, amely képes lesz felülmúlni őket.”

Míg a Red Bull már szeptemberben, Suzukában behúzta a konstruktőri bajnokságot, a Ferrarit és a Mercedest mindössze négy pont választja el egymástól a második helyért folytatott harcban. A nyári szünet óta az olasz márka fokozatosan dolgozta le közel hatvan pontos hátrányát az Ezüstnyilakkal szemben. Bár a lendület a lemaradt Ferrarinak kedvez, Leclerc azzal számol, hogy a második hely megszerzése a tabellán kihívás lesz:

„Szoros lesz. Remek lendülettel vágunk neki ennek a versenynek, az elmúlt néhány futam pozitívan alakult nekünk, azonban a Mercedes általában elég jó Abu Dhabiban. Mindent össze kell raknunk ahhoz, hogy harcoljunk ellenük, és legyőzzük őket a konstruktőri bajnokságban. Mindenki igen motivált, hogy legyőzzük a Mercedest a konstruktőri bajnokságban. A lendület megvan, de a nagy munka még hátravan a pályán, és biztosak leszünk benne, hogy mindent tökéletesen fogunk csinálni ezen a hétvégén, hogy legyőzzük őket.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

3 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

5 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

7 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

9 óra ago

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

11 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

13 óra ago