Fotó: McLaren
Furcsa sorozat szakadt meg a 2023-as Forma-1-es szezonnal, miután az Abu Dhabiban véget ért.
1952 óta először fordult elő, hogy egy szezon során egyszer sem csendült fel a brit himnusz. (Legalábbis ami a győzteseket illeti, hiszen a Brit Nagydíj kezdete előtt természetesen elhangzott.)
1952 óta minden évben előfordult, hogy legalább egyszer a szezon során ünnepelhettek győzelmet a britek.
Idén azonban nem. A brit versenyzőknek, Lewis Hamiltonnak, George Russellnek, vagy Lando Norrisnak kellett volna nyerni ehhez. Vagy brit csapatnak (McLaren, Aston Martin, Williams) kellett volna nyernie hozzá. A legközelebb talán az Aston Martin járt hozzá, még a szezon elején, hogy brit himnusz szólhasson egy verseny végén.
Ez azonban 2023-ban nem történt meg. Hiszen a 22-ből 21 versenyt a Red Bull nyert, ami osztrák himnuszt jelent. A maradék egyet a Ferrari nyerte (olasz himnusz) Carlos Sainz jóvoltából (spanyol himnusz). A Red Bull versenyzői részéről pedig holland és mexikói himnuszt hallhattunk.
Ezzel 71 éves sorozat szakadt meg.
Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…
A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…