F1

Megvettük Bottas seggét egy egész évre!

Valtteri Bottassal 2011-ben találkoztunk először, és már akkor meglepett minket a finn versenyző. Akkor még nem voltak ilyen mértékben elterjedve a közösségi oldalak, mint most és kevés versenyző használta azokat. Bottast már akkor követtük Facebookon.

Mikor aztán 2011 elején a GP3-as mezőnnyel ő is  Hungaroringen tesztelt, nagy megdöbbenéssel nyugtáztuk, hogy ahogy sétáltunk a paddockban, még mielőtt mi mentünk volna oda hozzá, ő vett észre minket és köszönt nekünk név szerint. Tényleg meglepődtünk, felismert és tudott minket hova rakni annak ellenére, hogy korábban még nem találkoztunk. A magam részéről az első interjúmat is vele készítettem, szintén 2011-ben, nyáron, mikor a GP3-as mezőny az F1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén versenyzett.

Így aztán ez a fajta ismeretség megmaradt a későbbiekben is, mikor Bottas az F1-be került.

Ilyen formán örömmel nyugtázzuk azt is, hogy bár jelenlegi csapata közel sincs a toppon, a finn versenyző talán pályafutása legfelszabadultabb időszakát éli. Nem fél megmutatni a közönségnek, hogy milyen is valójában, és nemzetközi szinten nézve a reakciókat, talán azt is állíthatjuk, hogy most népszerűbb, és közkedveltebb, mint korábban bármikor.

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy tényleg elengedte magát, és képes humorra venni szinte mindent. Esetében pedig a „nem fél megmutatni önmagát” nem csak a belső tulajdonságokra állítható. Annyi biztos, hogy nincs még egy versenyző, akinek a nagy nyilvánosság annyiszor láthatta már a hátsóját, mint Bottasét.

Az egész akkor indult, mikor a Drive to Survive egyik évadában a stáb elkísérte a finnt az otthonába, ahol egy szaunázós jelenet során egy röpke pillanatra véletlenül(?) látható volt a versenyző feneke. Ekkor született meg a BottASS kifejezés is, mivel az angol ass szó feneket jelent.

Aztán tavaly elkészült az ominózus fotó, amelyet Paul Ripke fotós készített Bottasról Aspenben, amint az teljesen pucéran hasal egy folyóban, festői környezetben. A kép elképesztően népszerű lett, így készítettek belőle megvásárolható nyomatokat, amik szinte azonnal elfogytak, a befolyt összeg egy részét pedig jótékonysági célra ajánlották fel.

Idén komplett pucér fotósorozat készült a versenyzőről, amelyekből 2024-es naptár készült. Hát nem hagytuk ki ezt sem a gyűjteményünkből, úgyhogy most egy évig Bottas hátsó fele „felügyel” majd minket, mikor cikket írunk. XD
Persze azon túl, hogy jót derültünk már magán az ötleten is, majd az elkészült fotókon is, nem mellékes információ, hogy a naptárak jótékony célt is szoltálnak: Minden megvásárolt naptár után 5 eurót a prosztatarák kutatására fordítanak a Movember keretében. Ide kattintva rendelhető.

A naptár A4-es méretű, 12+1 lapos, spirálozott. Alábbi videónkban megtekinthető, némileg cenzúrázva. 😀

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Razgatlıoğlu megcsinálta: triplázott és megfordította a tabellát

Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…

36 perc ago

Káosz a Sachsenringen: Marc Márquez nyert jubileumi futamán, a mezőny fele bukott

A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén.  A MotoGP…

1 óra ago

Carlos Sainz szerint az édesanyák hősök, teljes munkaidőben, fizetés nélkül

Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…

2 óra ago

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…

4 óra ago

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

5 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

6 óra ago