Categories: F1

Alonso máris kihívta Verstappent egy szezonon kívüli versenyre

Fernando Alonso azt mondta Max Verstappennek, hogy megverné a háromszoros világbajnokot egy DTM versenyen.

A 42 éves spanyol azt követően nyilatkozott, hogy lezárult egy olyan idény, amelyet pályafutása legjobbjának nevezett, miután nyolc dobogós helyezést és egy negyedik helyet szerzett a pilóták bajnokságában.

Alonso megfiatalodott az Aston Martin alakulatánál, és ha nem lett volna Verstappen totális dominanciája 2023-ban, akár még további futamgyőzelmeket is hozzátehetett volna a 32 elsőséggel álló mérlegéhez. Az Abu Dhabi Nagydíj végén Alonsót a holland pilóta élőben „interjúvolta” a Viaplay közvetítése alatt. Míg Alonso, aki utoljára 2006-ban nyert világbajnokságot, látszólag komolyan akarta venni az interjút, és a versenyéről beszélt, Verstappen inkább eltrollkodta volna a helyzetet. A beszélgetés rátért arra, hogy mit csinál majd a páros a téli szünetben, Verstappen pedig így felelt:

„Én GT3-ban tesztelek majd, és ha akarod… Portimaóban, talán találkozhatunk a szünet közepén?”

Mire Alonso kontrázott:

„Én Oregon DTM-es csapattal leszek, talán ott le is tudlak nyomni.”

Magabiztos szavak ezek a veterántól, aki reménykedik abban, hogy csapata jövőre olyan autóval áll elő, amely képes legyőzni Verstappent a Forma-1-ben.

Vámosi Péter

Recent Posts

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

1 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

3 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

5 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

7 óra ago

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

9 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

11 óra ago