F1

Carlos Sainz boldogtalan lenne a Ferrarinál?

Carlos Sainz az egyetlen versenyző 2023-ban, aki futamot tudott nyerni a Red Bullon kívül. Összességében mind az ő, mind pedig a csapata teljesítménye elmaradt a várttól.

A kétszeres futamgyőztes spanyol csak a bajnokság hetedik helyén végzett, míg a Ferrari éppen lemaradt a konstruktőri ezüstről.

Azonban sem Leclerc, sem pedig Sainz nem lehet elégedetlen azzal, hogy idén legtöbbet kihozták magukból és az autójukból.

A két versenyző szerződése egyaránt a következő szezon végén jár le, így lassan aktuális lesz náluk a szerződéshosszabbítás, amit azonban számos tényező befolyásolhat.

Ebben pedig a boldogság nagyban szerepet játszhat, már pedig Sainz nem lehet most jelenleg túl boldog, hiszen az év utolsó két futama, de főleg az abu dhabi, pocsékul sikerült a számára. Csalódottságát pedig nem is leplezte a hétvégi verseny után.

„Az utolsó két versenyünk nem úgy sikerült, ahogy elvártuk. Őszintén szólva nagyon csalódott vagyok, és nem vagyok boldog most ezzel. Tekintettel arra, hogy a végül milyen szoros lett a konstruktőri bajnokság, le kell majd ülnünk kielemezni és átbeszélni, hogy mit csinálhattunk volna jobban.” mondta lehangoltan a spanyol.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

6 óra ago

A Formula E válthatja a Forma-1-et Zandvoortban

Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…

7 óra ago

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

8 óra ago

Norris zárt az élen pénteken a Hungaroringen, míg Sainz rémisztően elnémult

Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…

9 óra ago

Ilyet is ritkán látni: Szinte végig az élen volt Stanek, így szerezte meg a rajtelsőséget a Hungaroringen

Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…

10 óra ago

Amíg mindenki Boyára figyelt, addig Camara megszerezte a pole-t, Tsolov csak a huszonegyedik

Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen. Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett…

11 óra ago