F1

A McLaren egykori klasszisa majdnem Schumacher csapattársa lett

Eddig nem ismert történetet mesélt a sokszoros F1-es futamgyőztes, egykori McLaren, Williams és Red Bull pilóta. A skót David Coulthard ugyanis nem volt messze attól, hogy Michael Schumacher csapattársa legyen a Ferrarinál.

Coulthard a Sptoify-on hallgatható Formula For Succeess Poadcast vendége volt Eddie Jordannel egyetemben, a téma pedig a Forma-1 nagy rivalizálásai voltak.

A műsor egy pontján az egykori csapattulajdonos feltette a kérdést, hogy Coulthard esetében volt-e másik csapat képben, még McLarenesként a Red Bullt leszámítva, ahová végül 2005-ben szerződött.

„Igen, volt.” – ismerte el az 52 éves ex-versenyző. „Találkoztam Jean Todtal Párizsban, a lakásán, ahol egy lehetséges Ferraris ülésről tárgyaltunk. Emlékeim szerint az a szerződés tervezet egy második számú pilóta ülésről szólt. Én viszont mindig is azt vallottam – még ha sokan nem is erre asszociálnak a karrieremből -, hogy csak egyenlő esélyekre írok alá.”

„Szóval, ha mondjuk én negyedik helyen álltam volna, Schumacher az ötödiken, akkor el kellett volna engednem őt. Én viszont nem tudtam belemenni abba, hogy ezt aláírjam. Ezek után minden elismerésem Ron Dennisnek és a Mclarennek, hogy mindig olyan szerződést ajánlottak nekem, ami esélyegyenlőséget jelentett a számomra. Ugyan volt benne egy záradék, hogy minden körülmények között el kellett fogadnom a csapatfőnököm utasításait. Összességében mindig is egy tisztességes és egyenlő esélyt kaptam arra, hogy fejlődjek és megmutassam magam.” – mesélte.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

22 perc ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

1 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

3 óra ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

5 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

7 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon – Frissítve

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

9 óra ago