F1

Az FIA elnöke lehet a vesztese a Wolff-botránynak?

Amilyen gyorsan kirobbant, olyan gyorsan ki is aludt a Wolff házaspár elleni vizsgálat és vádáskodás. A Nemzetközi Automobil Szövetség nagyon gyorsan lezárta, és következmények nélkül hagyta Wolffék „összeférhetetlenségét”.

Az egész rejtélyes ügy és annak folyamata a BBC F1-es újságírója szerint magára Ben Sulayem FIA elnökre vethet rossz fényt. Andrew Benson véleménye alapján az emirátusokbéli sportvezető megítélése kérdéseket vethet ezután a szövetségen belül.

A megbízható tudósító hírében álló Benson az X-en fejtette ki gondolatát, ahol leírta, hogy egyrészt a Mercedes jogi útra tereli az ügyet, amivel kártérítést szeretne a jó hírnevük megsértéséért. Másik bejegyzésében pedig azt írta, hogy e miatt pedig Ben Sulayem megítélése kezd negatív irányba változni a Forma-1 meghatározó szereplőinél.

A két éve FIA elnöknek megválasztott Mohammed Ben Sulayem számára rosszkor jött ez az ügy, mivel eddig sem a legpozitívabb megítéléssel rendelkezett, a Wolff-ügy pedig tovább ronthat a presztízsén.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

7 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

8 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

9 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

10 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

11 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

12 óra ago