Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool
Max Verstappen számára sétagalopp volt a 2023-as bajnokság, a hosszúsága azonban őt is nyilvánvalóan elfárasztotta.
Korábban édesapja, Jos már elárulta, hogy miről fog leginkább szólni a december a háromszoros világbajnok számára. Most az is kiderült, hogy fog-e karácsonykor énekelni.
„Nem vagyok jó énekes, úgyhogy nem fogok. Az egész családnak jobb lesz így” – felelte Verstappen nevetve a Blick kérdésére.
A család kapcsán pedig azt is megkérdezte tőle Roger Benoit újságíró, hogy tervezi-e feleségül venni barátbőjét, Kelly Piquet-t.
„Összeházasodni? Én? Most nyilvánosan nyomást gyakoroltál rám, hogy mondjak egy időpontot!” – felelt a holland nevetve. „Nem tudom, majd az idő eldönti. Jelenleg nagyon-nagyon boldog vagyok Kellyvel, de személy szerint nincs menetrendem arra, hogy mikor fogok előtte térdre ereszkedni. Az egésznek spontán kell megtörténnie.”
Hozzátette azt is, hogy még azt sem tudja, hogy ez aktív F1-es pályafutása során megtörténhet-e, vagy csak utána. A család azonban mindig is fontos volt számára, és a versenyek közt igyekszik sok időt a családtagjaival tölteni.
„A családnak a béke fellegvárának kell lennie, hogy elfelejthesd a stresszes pillanatokat. Kelly pedig már ismeri a problémákat az édesapja karrierjéből. Egyszerűen imádom, hogy nagy családom van, és sok állatunk is.”
2025-ben a McLaren egyértelműen a domináns erő a Forma-1-ben. Lassan az is biztosra vehető lesz,…
134 000 rajongó látogatott el a hétvégén a 2025-ös ADAC Truck Grand Prix nemzetközi kamionversenyre,…
A Red Bull korábbi irányítója, Christian Horner várhatóan korábbi ellenfelét, Toto Wolffot másolja, és visszatér…
Ha nyár, akkor Balaton. A Balaton kapcsán pedig eszünkbe jutott egy kis nosztalgia, méghozzá arról,…
Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…
A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén. A MotoGP…