Fotó: Adam Pretty/Getty Images/Red Bull Content Pool
Max Verstappen utalt rá, hogy nem sajnálja Lewis Hamiltont a hétszeres világbajnok nyeretlensége közepette.
Hamilton 2014 és 2020 között uralta a Forma-1-et, hét év alatt hat bajnoki címet nyert a Mercedesszel. A brackley-i alakulat azonban tavaly az új szabályok bevezetésével visszacsúszott a rangsorban. A csapat ezen időszakában mindössze egyszer tudott győzni, a 2022-es Sao Pauló-i Nagydíjon Hamilton csapattársa, George Russell szerezte meg a győzelmet. Hamilton eddigi utolsó F1-es elsőségét 2021-ben aratta Szaúd-Arábiában, a Verstappennel vívott nagy nyomás alatt zajló bajnoki küzdelem alatt. A Blick kérdésére, hogy egy ilyen hosszú győzelmi szünet után nehezen tudna-e megbirkózni egy ennyire hosszú nyeretlenséggel, Verstappen így felelt:
„Én is átéltem ezt. Nem is, várjunk csak, ez nem igaz. Tudtam hébe-hóba győzelmet szerezni. Nos, ilyen időszakok megesnek, de én inkább nem gondolok rá. Felemésztik benned a szükséges energiákat.”
Verstappen uralta az idei F1-es idényt a harmadik világbajnoki címéhez vezető úton, és azt sugallta, hogy a siker kulcsa az volt, hogy a háttérmunkából semmit sem hagyott ki:
„Nagyon odafigyelek arra, hogy mi történik a színfalak mögött. A legkisebb pusmogást vagy problémát is meg kell szüntetni. Egy ekkora érdekközösség, mint a Red Bullnál lenni, nem is működhetne másképp.”
Razgatlıoğlu a futam elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100.…
Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…
Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…
Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…
Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…
A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…