F1

Ecclestone szerint Schumachernek a Red Bullban a helye

A Forma-1 egykori első embere Bernie Ecclestone szerint a Mick Schumacher számára ez lenne a legjobb, hogy ha környezetet váltana.

A brit üzletember továbbra is határozottan hiszi, hogy a német legenda fia visszatérhet a száguldó cirkuszba, ugyanakkor pedig kritikákat fogalmazott meg, azzal kapcsolatban, ahogy eddig egyengették Schumacher pályafutását.

A 24 éves korábbi F2-es bajnok két szezont töltött a Forma-1-ben a Haas színeiben, összesen két alkalommal tudott pontot szerezni, és házon belül rendesen elmaradt csapattársától, Magnussentől 2022-ben.

Emiatt nem csak a Haas, hanem a Ferrari is megvált tőle, ahol akadémistaként szerepelt, majd ezután lecsapott rá a Mercedes. Idén pedig az ezüst nyilak tartalékversenyzője volt.

2024-ben marad a posztján, mindamellett pedig az Alpine sportautós programjában is részt fog venni. Ecclestone szerint viszont nem a Mercedes a legjobb opció a számára.

„A Red Bullnál például sokkal jobban megtudnák őt érteni, segítenének neki és felépítenék. Most küzdenie kell és ragaszkodnia ehhez, emellett pedig meg kell mutatnia, hogy még mindig tud olyan helyzetben lenni, hogy jó teljesítményt nyújtson. Remélem, hogy az endurance-ban szerepelve az F1-es csapatok újra felfedezik és azt mondják majd, hogy ’Talán hibáztunk, adunk neki még egy esélyt.’” – vélekedett Mr.E.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

F1 Academy pontállás: A Mercedes pártfogoltja vezet, de vajon összejön a bajnoki cím?

Az F1 Academy női mezőnye június közepe óta pihen, és ez így lesz augusztus végéig…

5 óra ago

Igazi időutazás a MotoGP múltjába és jelenébe – MotoGP Illusztrált történelem

Michael Scott MotoGP Illusztrált történelem című könyve a már 40 éve újságíróként szerzett tapasztalatára épít,…

7 óra ago

Lezárult az ETRA fejezete a Kamion EB-vel, új promótert keres a széria

Az ETRA Promotion GmbH (ETRA) 2016-ban lett a kamionos széria promótere, és azóta a sorozatot…

9 óra ago

Érkezhetnek a fordított rajtrácsos sprintversenyek a Forma-1-be

Az elmúlt évek legmegosztóbb változása a Forma-1-ben a sprintversenyek bevezetése volt, amelyek most újabb komoly…

11 óra ago

Stella elárulja, hogy ki a McLaren első számú pilótája

A McLaren párosa, Lando Norris és Oscar Piastri egyaránt a 2025-ös világbajnoki címért küzd. A…

13 óra ago

Vettel nyitva hagyta az ajtót az F1 előtt

Sebastian Vettel ugyan már több mint két éve nem versenyez a Forma-1-ben, de még egyáltalán…

15 óra ago