Fotó: Tajthi Andrea
Romain Grosjean a Forma-1 hivatalos weboldalának elmondta, mit mondott neki Fernando Alonso a 2012-es Forma-1-es szezonban, Spában történt félelmetes balesetük után.
A francia 10 szezont töltött az F1-ben a Renault, a Lotus és a Haas színeiben. Ez idő alatt10 dobogós helyezést ért el, de győzelmet sosem tudott szerezni.
A 37 éves versenyző bánatára arról volt ismert, hogy túl sok balesetet okozott a mezőnyben-
2012-ben a Lotus csapattól kapott versenyzői ülést, de nem tudott teljes szezon teljesíteni, egy versenyt kénytelen volt kihagyni. Grosjean ugyanis egy futamra szóló eltiltást kapott egy hatalmas baleset miatt, amelyről úgy ítélték meg, hogy ő okozta. Ez Spában történt és Fernando Alonso és Lewis Hamilton is érintett volt benne.
A francia elfékezte magát, és a levegőbe repült Alonso feje felett, épphogy elkerülve a pilótafülkét, és ezzel a spanyol versenyző fejét.
Szerencsére senki sem sérült meg, de sokkal rosszabbul is elsülhetett volna.
Grosjean az incidensről így nyilatkozott: „Spa hiba volt, elfogadtam a büntetést, de úgy gondolom, hogy a büntetés túl kemény volt.”
„Nem vagyok büszke rá, de ez is hozzátartozik. Emlékszem, hogy írtam Fernandónak egy sms-t, hogy ‘Bocs, örülök, hogy jól vagy’.”
” A válasza az volt: ‘A büntetés túl kemény, vissza fogsz térni.’ Aztán másrészt nem volt szép, hogy Mark bejött, úgy értem, mindannyian követünk el hibákat, és ő is elkövetett néhányat. Igen, ez kemény volt.”
A Halo bevezetése az F1-ben ilyen téren is biztonságosabbá tette a sportot. Grosjean azonban sosem tudta igazán levetkőzni ilyen formán rossz hírnevét.
2025-ben a McLaren egyértelműen a domináns erő a Forma-1-ben. Lassan az is biztosra vehető lesz,…
134 000 rajongó látogatott el a hétvégén a 2025-ös ADAC Truck Grand Prix nemzetközi kamionversenyre,…
A Red Bull korábbi irányítója, Christian Horner várhatóan korábbi ellenfelét, Toto Wolffot másolja, és visszatér…
Ha nyár, akkor Balaton. A Balaton kapcsán pedig eszünkbe jutott egy kis nosztalgia, méghozzá arról,…
Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…
A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén. A MotoGP…