Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Poo
Továbbra is központi kérdés a Forma-1 életében, hogy szükség van-e a női pilótákra. Sok pro és kontra érv van emellett, miközben a pilóták többnyire támogatnák.
A jelenlegi mezőnyben Lewis Hamilton az, aki, leginkább kardoskodik egy női versenyzőért. Az F1 Academy létrehozása pedig pont ebben igyekszik segíteni.
A háromszoros világbajnok Max Verstappen eddig nem nagyon nyilvánult meg a témában, ám most igen, mikor feltették neki azt a kérdést, hogy szerinte mit kellene tennie az F1-nek ahhoz, hogy női versenyző eljusson oda.
„Nézzük meg a férfiak és a nők arányát a motorsportban, még a férfiaknak is nagyon kevés esélyük van bekerülni az F1-be, a nőknek pedig sokkal nehezebb, mivel jóval kevesebben vannak. Fizikailag elég nehéz egy F1-es autót vezetni, viszont, ha kitartóan edzel, akkor lehetséges. Egy nőnek ez természetesen nehezebb, viszont, ha valaki kiemelten tehetséges, akkor minden esélye megvan.”
„Nem hiszem, hogy valaha is a csapatfőnökök, vagy azok, akik a pilóták igazolásáról döntenek, kijelentenék, hogy ők csak férfiakat hajlandóak igazolni. Ha van egy nő, aki mindenkit leköröz annak minden esélyes megvan a Forma-1-re, de mivel kevesebben vannak, így az esélyük is jóval csekélyebb.” – vélekedett a Red Bull címvédője.
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…