F1

Ocon számára fájdalmas látni Verstappen sikereit

Max Verstappen és Esteban Ocon egy korosztály, így már gokartos koruk óta versenyeznek egymás ellen, ám a francia pilótát a Forma-1-ben elkerülik a sikerek. Ellentétben a hollanddal, aki rekordot rekordokra halmoz és már három világbajnoki trófeánál jár.

Esteban Ocon kisebb megszakítással 2016 óta tagja az F1-es mezőnynek, eddig egy futamgyőzelem és három dobogós helyezés a mérlege összesen.

Nagy tehetségként érkezett a Forma-1-be, sokat vártak tőle, ám a nem túl versenyképes technikák miatt egyelőre nem tudta kihozni magából a maximumot, noha rendre erős teljesítményt nyújt a lehetőségeihez képest.

Együtt nőtt fel Verstappennel, így a Racingnews365.com feltette neki a kérdést, hogy hogyan éli meg egykori riválisa hatalmas sikereit.

„Természetesen mindez fájdalmas számomra. Továbbra is úgy dolgozom, mintha minden hétvégén a dobogókért, győzelmekért mennénk. Újra kell kalibrálni ilyenkor a céljaidat, nekem most az a legfontosabb, hogy minden hétvégén a lehető legtöbbet hozzam ki az autóból. Hiszem, hogy ha keményen dolgozom és jól teljesítek a pályán, akkor eljön az én időm. Egy nap majd lesz egy olyan autóm, amivel a bajnoki címért küzdhetek, alig várom már ezt.” – ismerte el.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

11 perc ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

1 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

2 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

3 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

4 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

5 óra ago