Categories: F1

Horner korábbi barátnője kiakadt, miután az első fizetéséből egy 60 ezer fontos Porschét vett

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner mókás betekintést nyújtott ifjonti éveibe – az F1 előtt -, amikor elárulta, hogy barátnője dobta, miután elszórta első 60 000 fontos fizetését.

Horner az F1 egyik legnagyszerűbb csapatfőnöke, aki a Red Bull alakulatával már hat konstruktőri bajnoki címet szerzett. Az energiaitalosok embere számára azonban nem volt mindig ilyen egyszerű. Horner azután került be a csapatvezetésbe, hogy befejezte saját versenyzői karrierjét az Arden Internationalnél. Ebből a döntéséből hamarosan hasznot húzott, hiszen kapott egy 60 000 fontos csekket, amiből gyorsan vett egy új Porschét. Az új autó vásárlására vonatkozó döntés nem tetszett az akkori barátnőjének – vagy annak édesanyjának -, ahogy azt az Eff Won with DRS podcastben elárulta:

„Akkoriban volt egy barátnőm, és emlékszem, hogy az édesanyja figyelmeztetette: „El kell gondolkodnod azon, hogy valaki mással légy, neked egy rendes munkával rendelkező srácra van szükséged, aki képes lesz jelzáloghitelt felvenni, és házat venni.” Az első fizetésemből elmentem és vettem egy Porschét, nem mutattam felelősségtudatot akkor. Úgy voltam vele, „Tudod mit, ha minden rosszul megy, akkor is legalább megpróbáltam.” 60 000 fontot kaptam egy üzlet miatt, amikor abbahagytam a versenyzést, és az első dolog, amit tettem, hogy elmentem és vettem egy autót. És ez volt az, amiért a barátnőm dobott, vagy az anyja mondta neki, hogy dobjon engem.”

Úgy tűnik, Horner azóta tanult a hibáiból, hisazen 2015-ben feleségül vette Geri Halliwellt – a legendás brit csajbanda, a Spice Girls tagját.

Vámosi Péter

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

5 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

6 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

7 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

9 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

11 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

13 óra ago