Fotó: Tajthi Andrea
A négyszeres világbajnok Alain Prost manapság meglehetősen bölcsen nyilatkozik, ha nyilatkozik, de nem volt ez mindig így. 2002-ben nem óvatoskodott a jelzőkkel, mikor az akkori mezőny képességeiről beszélt.
A brit The Sun című napilap nyomán a Crash.net akkor így idézte Prostot: „A versenyzők manapság idomított majmok. Egyszerűen követik a mérnökök utasításait, és hagyják, hogy a számítógépek végezzék el a munkát.”
Prost 1993-ban versenyzett utoljára a Forma-1-ben, akkor nyerte negyedik bajnoki címét. 1997 és 2001 között csapattulajdonosként tért vissza, azonban a nevét viselő alakulat, a Prost Grand Prix közel sem lett olyan sikeres, mint a francia ex-versenyző. Csapata a 2002-es szezonkezdés előtt feloszlott, így jogosan feltételezhető, hogy Prost mondandója stílusának az volt az oka, hogy ne kelljen elismernie a csapat kudarcát.
„Számomra ez már nem igazi versenyzés” – mondta épp 21 éve, 2002. december 30-án. „És ami még rosszabb, ezek a versenyzők annyira részei az egész rendszernek, hogy hallgatniuk kell, hogy ne ártsanak a csapat vagy a szponzorok imázsának.”
Prost úgy vélte, hogy a karakterek eltűntek az F1-es mezőnyből, mióta ő befejezte a versenyzést.
„Nem akarok régimódinak tűnni, de az elmúlt tíz évben a versenyzők egyre inkább robotokká váltak” – mondja.
2002-ben többek között olyan versenyzők alkották a Prost által kritizált mezőnyt, mint Michel Schumacher, Kimi Räikkönen, Juan Pablo Montoya, Jenson Button, vagy éppen Jacques Villeneuve.
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…