19 éve ezen a napon, tehát 2005. január 7-én derült ki, hogy az F1-ben abban az évben debütáló, Jauguárból lett Red Bull Racing csapatfőnöke Christian Horner lesz. Ő vezeti a csapatot azóta is, ezzel pedig jelenleg ő a legtapasztaltabb csapatfőnök a Forma-1-ben.
Az F1-es csapatvezetői szerep előtt Horner maga is autóversenyző volt, az Egyesült Királyságban nemzeti szintű együléses bajnokságokban versenyzett, majd 1997-ben Formula 3000-ben versenyzett, és megalapította az Arden csapatot.
Miután abban az évben a versenyek több mint felére nem sikerült kvalifikálnia magát, Horner még egy szezont teljesített, majd arra a döntésre jutott, hogy felhagy a versenyzéssel és inkább csapata vezetésével foglalatoskodik. Jól tette, mivel az Arden később minden jelentős junior bajnokságban szerepelt és olyan versenyzők vezették a csapat autóit, mint Heikki Kovalainen, Bruno Senna, Sergio Pérez, António Félix da Costa, vagy épp Pierre Gasly. Horner győztes csapattá fejlesztette az Ardent, melynek hatására kapcsolatba hozták az F1-be való belépéssel, méghozzá a Jordan csapat megvásárlásával.
Nos, az F1-be lépés bejött, de nem a Jordan, hanem a Red Bull által. Akkor Horner mindössze 31 éves volt, ezzel pedig ő lett a sport történetének legfiatalabb csapatfőnöke.
A Red Bull Racing a David Coulthard – Christian Klien párossal rajtolt el.
Horner azonnal kipécézte magának Adrian Newey-t, majd meg is szerezte, így a 2007-es RB3-as már az ő technikai felügyelete mellett készült.
19 év alatt a Red Bull mérlege 264 dobogós helyezés, 113 győzelem, 6 konstruktőri és 7 egyéni világbajnoki cím.
Coulthard viccesen bejelentkezett Ricciardo helyére, Horner válasza zseniális!