Categories: F1

A Red Bull RB19-es klónokra számít a 2024-es F1-es rajtrácson

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner teljes mértékben arra számít, hogy a régi mondás, mely szerint „az utánzás a hízelgés legőszintébb formája” igaz lesz a 2024-es F1-es szezonra.

Az RB19-cel a Red Bull a Forma-1 történetének legsikeresebb autóját készítette el, mivel 22-ből 21 nagydíjat megnyert. Horner elismerte, hogy még a háromszoros bajnok Max Verstappen is „elérzékenyült” a rádión keresztül, amikor a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj végén megtette utolsó körét az autóval. A csapatfőnök kitart amellett, hogy a következő idényben nem ismétlődik meg az idei év. Szerinte a jelenlegi talajhatású aerodinamikai szabályok szerint a fejlesztés „egyre csökkenő hozamú”. Az 50 éves szakember arra is számít, hogy a következő szezon március elején, Bahreinben megrendezésre kerülő szezonnyitón csapata több riválisa is feltűnően hasonlít majd az RB19-esre. Horner bizonyos médiának, köztük a Speedcafe-nak nyilatkozott erről:

„Ez egy igen különleges időszak volt a csapatnak, és remélhetőleg ezt a lendületet át tudjuk vinni a jövő évre. Ugyanakkor teljes mértékben számítok arra, hogy a stabil szabályok mellett csökkenő eredményeket fogunk elérni, mert úgy gondolom, hogy gyorsabban jutottunk el a csúcsra, mint mások. A mezőny összébb fog zárni, és nekünk nehéz megmondani, hogy ki lesz az, aki utol ér. A McLaren lenne az? A Ferrari lesz az? Esetleg a Mercedes? Állandóan változik ez mögöttünk, de teljesen erre számítunk 2024-ben.”

A Red Bull dominanciája miatt közismert, hogy az istálló a többieknél korábban kezdhette el a jövő évi autó fejlesztését. Verstappen személyében pedig olyan pilótájuk van, aki a legjobbja a szakmának. Arra a kérdésre, hogy a Red Bull miért is ne tudná folytatni ezt a formát 2024-ben, Horner így felelt:

„Mindig van egy reset, amikor a következő évbe lépünk. Meggyőződésem, hogy sokkal több olyan autót fogunk látni, amely talán az RB19-re (és annak filozófiájára) hasonlít majd a következő évben. Ez megkerülhetetlen, hogy így legyen. Ha ebben a szakmában egy helyben topogsz, hajlamos vagy visszafelé haladni. Szerintem mi gyorsabban felértünk ezen a görbén, mint mások, de ahogy mondtam, a csökkenő eredményesség törvényébe ütközünk.”

Horner kijelentette, hogy már látja, hogy ez bekövetkezik, amin nem segít a szélcsatorna és a CFD korlátozás, elsősorban a konstruktőri bajnokság megnyerése miatt, valamint a teljes rajtrácsra erre engedélyezett időskála csúsztatása. Továbbá a Red Bullt a 2021-es költségvetési plafon átlépése miatt is megbüntették. Ez a szélcsatorna- és CFD-használat további, 12 hónapig tartó, októberben véget érő korlátozását eredményezte. Horner megerősítette, hogy az RB20 inkább evolúció lesz, nem pedig forradalmi:

„Természetesen a szélcsatornában eltöltött idő hiánya miatt, még ha hamar is álltunk át, a gyakorlatban még mindig kevesebb időnk volt, mint nagyon sok ellenfelünknek. Így igen takarékosnak és szelektívnek kellett lennünk, hogy hol alkalmazzuk ezt az időt az RB20-nál, amely megpróbál majd a 19-es erősségeire építeni. Minden területét újragondoltunk az autónak. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy önelégültek legyünk, így az autó nagyon is egy téma evolúciója. Nem találjuk fel újra a kereket, az elmúlt 12 hónapban nagyon is egyértelmű volt a mérnöki útvonalunk.”

Vámosi Péter

Recent Posts

A Renault új vezérigazgatója elárulta, hogy látja az Alpine F1 csapat jövőjét

A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…

54 perc ago

Imádja a Hungaroringet, miközben a Forma-1-et tűzte ki célul a Red Bull német juniorja

Tim Tramnitz elmondta mit érez a felújított Hungaroringgel kapcsolatban, hogy mi a célja az utolsó…

2 óra ago

Rosberg örül, hogy felbosszantotta Verstappent

Max Verstappen apja, Jos Verstappen valószínűleg nem mostanában fogja megkedvelni Nico Rosberget. A Belga Nagydíj…

3 óra ago

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

12 óra ago

A Formula E válthatja a Forma-1-et Zandvoortban

Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…

13 óra ago

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

14 óra ago