Fotó: Caterham F1 Team
Emlékeztek a 10 évvel ezelőtti, 2014-es Forma-1-es autókra? Szinte egytől egyig mind ronda volt, legalábbis az orruk tekintetében biztosan. De ha ronda nem is, minimum megmosolyogtató. Legtöbbjük gúnyneve ugyanis „p*csorrú” lett magyarul, míg a nemzetközi sajtó a „dildó” kifejezést használta.
Ilyen „hegyes” orrot kapott abban az évben a McLaren, a Force India, a Toro Rosso, a Sauber és a Caterham, valamint enyhén visszafogottabban a Marussia, és a Williams. Mindeközben a Ferrari orra morzsaporszívóra emlékeztetett, a Lotusé perig nyárs villára. A Mercedes és a Red Bull orra ezekhez képest egészen esztétikus volt.
De miért volt akkor szinte minden autó ilyen… nem szép? Természetesen ez az akkori szabálymódosítások eredménye lett, amelyek előírták, hogy az autók orrának vége 265 mm-rel alacsonyabb legyen, mint korábban. Így aztán az aerodinamikusoknak ezzel kellett kalkulálniuk, és nyilvánvalóan arra jutottak, hogy inkább legyen ronda, de cserébe hatékony.
Mivel csak az orr legelső részének kellett megfelelnie az új előírásoknak, elég radikális megoldások születtek annak érdekében, hogy a szabályoknak is megfeleljenek, de közben maximalizálják az aerodinamikai funkcionalitást.
Mutatjuk milyen megoldások születtek:
Embed from Getty Images
Embed from Getty Images
Embed from Getty Images
Embed from Getty Images
Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…
George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…
A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…