Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool
Háromszoros világbajnokként már a nagyon szűk elit tagja Max Verstappen. Adrian Newey szerint pedig egy dologban kimondottan hajaz rájuk.
A 26 éves Max Verstappen évről-évre átírja a rekordokat és egyre vastagabban kerül bele neve a Forma-1 történelemkönyvébe.
A Red Bull tervezőzsenije a sok év alatt jól kiismerte Verstappent, el is mondta, hogy mi az az ismertetőjegy, amely benne ugyanúgy megvan, mint a legnagyobbakban.
„Szerintem Maxnál, mint minden nagy versenyzőnél, az az ember érzése, hogy szinte tudat alatt is képes vezetni az autót. Így pedig rengeteg kapacitása marad, hogy elgondolkodjon azon, hogyan is viselkedik az autó.” – kezdte Newey. „Ez azt jelenti, hogy tudja módosítani a vezetési stílusát az autóhoz igazítva, tudja fejből, hogy hogyan változtasson a beállításokon, úgy, hogy az segítsen neki a verseny adott pontján az éppen elérni szándékozott cél érdekében.”
„Alapvetően egy versenyt végig olvasni kell. Ez már akkor is megvolt benne, amikor megérkezett a Forma-1-be, de mostanra sikerült igazán magas szintre fejlődnie. Ez a képesség, hogy rendkívül gyorsan vezeti az autót, de mégis rendelkezik mentális tartalékkal, megvolt minden igazán nagy versenyzőben.”
20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…
Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…
Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…
George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…