Categories: F1

Horner felidézte, hogy milyen volt, amikor a Red Bull ajtót mutatott Steinernek

Christian Horner felemlegette, amikor ő intézte Günther Steiner távozását a Red Bulltól, és pontosan ugyanazt az okot hozta fel, amit a Haas is a távozásánál: nem műszaki vezető.

Jóval azelőtt, hogy a Haasnál megmutatták volna neki kívülről az ajtót, Steiner részt vett a Red Bull Forma-1-es megalakulásában, miután a cég felvásárolta az akkori Jaguar-csapatot. Horner Helmut Markóval és a Red Bull társtulajdonosával, Dietrich Mateschitzzel folytatott eredményes megbeszéléseket követően került csapatfőnöki pozícióba. A brit a kilencvenes évek végén alapította és vezette az Arden Formula 3000-es istállót, ahol pályafutása vége előtt versenyzett – 25 évesen vette át a tulajdonosi és csapatfőnöki feladatokat. Horner elárulta, hogy tárgyalt Eddie Jordannel a névadó silverstone-i csapatának megvásárlásáról, miközben a Forma-1-be való belépést kereste. Ezek a tárgyalások azonban nem jutottak előre, és egybeesett azzal, hogy a Red Bull megerősítette jövőbeli részvételét a királykategóriában. Így beszélt erről Horner:

„Kerestem a lehetőségét, hogyan tudnám az Ardent bevinni az F1-be. Bernie Ecclestone pedig a Jordan csapat felé terelt. Helmut elhívott, hogy 2004 nyarán Salzburgban találkozzam Dietrichkel. A Jordan-üzlet nem jött össze, és a Red Bull megvette a Jaguart. Dietrich 2004 végén felhívott, és felkért, hogy legyek csapatfőnök.”

Horner akkortájt a Forma-1 legfiatalabb csapatfőnöke lett, és a sportágban töltött teljes ideje alatt egyedüliként állt a Red Bull élén. Steiner akkor a Red Bull műszaki csapatánál töltötte be a posztját. Végül egy évvel később távozott a Forma-1-ből, hogy helyet adjon Adrian Newey érkezésének. Ő addigra már hat konstruktőri bajnoki címet nyert autót tervezett illusztris pályafutása alatt. Ez egy tudatos lépés volt a csapatfőnök részéről, mivel elismerte, hogy nem titkoltan előre akarta vinni az alakulatot, ezért így folytatta:

„Günther egy karakter volt és ma is az, de nyilvánvaló volt, hogy nem volt egy technikai igazgató. Felismertem, hogy amire a csapatnak igazán szüksége volt, az a műszaki vezetés és irányítás. Így már nagyon hamar célul tűztem ki, hogy összefutok Adriannel.”

Steiner Newey Forma-1-es érkezése után az akkor újonnan alakult Team Red Bull NASCAR-csapat élére került. Végül 2014-ben a Haas csapatfőnökeként vitte az irányítást, miközben a csapat a sportágba való belépésre készült. Azóta az F1-es paddock egyik legnépszerűbb figurájává vált, nem kis részben a Netflix Drive to Survive című doku-sorozatában játszott főszerepének köszönhetően, a Haas pedig a 2018-as idényben a konstruktőri bajnokságban elért legmagasabb, ötödik helyezését szerezte meg.

Vámosi Péter

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

8 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

9 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

10 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

12 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

14 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

16 óra ago