F1

Räikkönen egy csapatot kisegített, egyet pedig majdnem tönkretett anyagilag

Kimi Räikkönen Forma-1-es pályafutása 2001-ben vette kezdetét, és egészen 2022 végéig tartott. Eközben mindössze két évet volt távol a királykategóriától.

F1-es karrierje során óriási rajongótábort szerzett magának világszerte, annak ellenére, egészen introvertált személy.

Mindig is keveset beszélt, de ha szólt, azt nyersen és őszintén tette. Sosem törődött a külsőségekkel és mások véleményével. Talán épp ez tette szimpatikussá az emberek számára. Hogy nem mutatott semmi színpadiasságot, hanem mindig azt nyújtotta, ami valóban ő maga. Mindeközben a feladatára maximálisan összpontosított és nem ismert kifogást.

Ezen tulajdonságait menedzserei, és csapatfőnökei is hamar felismerték és értékelték.

Räikkönen mögött mindössze néhány Formula Renault-s verseny volt, mikor kiharcolták számára az F1-es szuperlicenszet és rajthoz állt a 2001-es F1-es szezonnyitón a Sauberrel.

Menedzserei, David és Steve Robertson hosszútávú szerződést kötöttek Räikkönen számára a Sauberrel. Első szezonja azonban olyan meggyőző volt, hogy a McLaren csapatfőnöke Ron Dennis őt akarta a távozó (akkor még azt mondták, hogy csak egy év pihenőt tart) Mika Häkkinen helyére ültetni. Meg is szerezte a fiatal finnt Peter Saubertől, de mélyen a zsebébe kellett nyúlnia ahhoz, hogy kivásárolja a versenyzőt a szerződésből. Az összegből a Sauber frissíteni tudta kamionos flottáját és így sikerült a csapatnak befejezni a szélcsatornájuk építését. Végülis, mindenki jól járt.

Másként alakult azonban Räikkönen és a Lotus kapcsolata. 2012-ben és 2013-ban versenyzett a csapatnál (mely azóta Renault-vá, majd Alpine-ná alakult).

A csapatnál nyújtott teljesítménye kiemelkedő volt, a két év alatt 390 pontot szerzett 13 dobogós helyezéssel és két futamgyőzelmmel. Eredményességével pedig Raikkönen majdnem csődbe vitte a csapatot amiatt a bónusz miatt, amelyet minden egyes világbajnoki pontért kapott, a szerződése szerint. Szerződtetésekor valószínűleg nem sejtették, hogy azzal az autóval ilyen jó eredményeket tud majd elérni.

8 millió eurós alapfizetésén felül minden egyes megszerzett világbajnoki pont után 50 ezer euró járt volna neki (mai árfolyamon kb 19 millió forint pontonként). Fizetését azonban nem kapta meg, állítólag egész szezon során nem kapott fizetést.

Igen ám, de a szerződésében volt egy záradék is, amely szerint Räikkönen addig nem kap fizetést, amíg a csapat nem kapja meg szponzori kifizetéseit. A szponzorok azonban nem fizettek időben, és Raikkönen nem volt hajlandó addig vezetni, amíg ki nem fizetik. Így a 2013-as szezon utolsó két versenyén Räikkönen már nem állt rajthoz, bár ezt úgy intézte, hogy akkorra időzítette egy műtétjét, így hivatalosan amiatt nem állt rajthoz. A Lotus végül a csődöt elkerülte, de Räikkönent elvesztette. A finn 2014-re visszaigazolt a Ferrarihoz.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Szoros csata Donington Parkban: Razgatlıoğlué a pole, a Bimota ismét az első sorban

A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…

40 perc ago

Marc Márquez az élen a trükkös körülmények között, de Zarco sem adta könnyen

Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…

1 óra ago

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

3 óra ago

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

5 óra ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

7 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

17 óra ago