Categories: F1

A Haas csak szórta a pénzt Steinerrel? Erre célozgat a tulajdonos

Gene Haas világossá tette, hogy nem azért van a Forma-1-ben, hogy eladja csapatát és megerősítette szándékát, hogy a következő 10 évben is a sportban lesz.

Miközben a csapatok épp 2024-es autójukkal és azok közelgő bemutatójával vannak elfoglalva, addig a Haas házatáján egészen más változások mentek végbe az elmúlt héten.

Alig néhány órával Simone Resta technikai igazgató távozásának bejelentése után jött az újabb hír, miszerint a csapatfőnöki posztot mindvégig betöltő Günther Steiner is távozott a csapattól. A Haas a műszaki igazgató, Ayao Komatsut léptette elő csapatfőnöki pozícióba.

Persze rögtön megannyi kérdés merült fel. Leginkább, hogy miért kellett távoznia Günther Steinernek, illetve nem-e el lesz adva a csapat, mondjuk Marco Andrettinek.

Gene Haas azonban cáfolja az eladás lógna a levegőben.

„Nem azért kerültem az F1-be, hogy eladjam [a csapatot]” – mondta a Forma-1 hivatalos weboldalának. „Azért tettem, mert versenyezni akartam. Günther ugyanezt a szemléletet képviselte.”

„Nem azért vagyunk itt, hogy pénzt keressünk, versenyezni akarunk és versenyképesek akarunk lenni. Ha megnézzük bármelyik csapatot, történelmileg sok jó és sok rossz évük volt.”

„A túlélés a jobbá válás egyik jellemzője. Amíg túl tudod élni, mindig van egy újabb éved, hogy bebizonyítsd, hogy érdemes vagy rá. Ez egy nagy változás. Günther elvesztése miatt a csapatnak más szempontokra kell majd koncentrálnia. Remélhetőleg jobban fogunk kijönni belőle.”

David Croft és Sky F1-es kollégája, Craig Slater is megkérdőjelezte a Haas finanszírozásának szintjét, és ezt olyan tényezőnek tekintették, amely akadályozni fogja a kilábalást a gödörből, de Gene ezt a gondolkodásmódot is elutasította. Elmondása szerint a csapat az F1-es költségplafon közelében működik, de a pénzt nem költötték el hatékonyan, amin szerinte változtatni kell, hiszen tervei szerint a csapat a következő 10 évben is itt lesz.

„Van egy olyan képzet, hogy sokkal kevesebb pénzt költünk; általában 10 millió dolláron belül vagyunk a költségvetési határhoz képest” – mondta Haas. „Én csak úgy gondolom, hogy nem intézzük túl jól a pénz elköltését.”

„Sok csapatnak voltak korábbi befektetései az infrastruktúrába, az épületekbe, a felszerelésekbe és a személyzetbe. A mi modellünk az volt, hogy ezek nagy részét kiszerveztük. Sok pénzt költünk. Nem léptük túl a felső határt, de nagyon közel vagyunk hozzá. Egyszerűen csak nem hiszem, hogy a leghatékonyabb módon költjük el a pénzt.”

„Ez az egyik oka annak, hogy mi [Gene Haas Automation vállalkozása] fennmaradtunk – mert nagyon tudatosan odafigyelünk arra, hogy mire költjük a pénzt.”

„Az, hogy hatékonyak vagyunk abban, amit csinálunk, biztosítja a túlélést ebben a sorozatban. Mi vagyunk az egyik legtovább életben maradt csapat, mindenki más [a többi új csapat] hajlamos volt arra, hogy az első néhány évben elköltse az összes pénzét, aztán tönkrement.”

„Mi nyolc évig túléltük, és nem vagyunk olyan helyzetben, hogy tönkremenjünk. De mindenképpen azt szeretném, ha a következő 10 évben is képesek lennénk túlélni” – tette hozzá.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

6 óra ago

A Formula E válthatja a Forma-1-et Zandvoortban

Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…

7 óra ago

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

8 óra ago

Norris zárt az élen pénteken a Hungaroringen, míg Sainz rémisztően elnémult

Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…

8 óra ago

Ilyet is ritkán látni: Szinte végig az élen volt Stanek, így szerezte meg a rajtelsőséget a Hungaroringen

Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…

10 óra ago

Amíg mindenki Boyára figyelt, addig Camara megszerezte a pole-t, Tsolov csak a huszonegyedik

Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen. Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett…

11 óra ago