F1

A McLaren kizártnak tartja, hogy Norris a Red Bullhoz igazoljon

A tavalyi év egyik slágerhíre volt, hogy a Red Bull Lando Norris-szal szemezget. Nem véletlenül, míg az egyik oldalon Sergio Pérez szenvedett, addig a mási oldalon Norris élete egyik legjobb idényét futotta.

A szezon második felében, ahogy a McLaren feljavult, úgy ért el egyre jobb eredményeket Norris, újonc csapattársával Piastrival egyetemben. Ketten együtt kimagasló teljesítményt nyújtottak, így nem véletlen, hogy mindkettejükkel hosszabb távra terveznek Wokingban.

„Szerintem nekünk van a mezőnyben a legjobb párosunk.” – kezdte Zak Brown. „Mindkettejükben van még azért egy kis tartalék, de emiatt ők a legkeresettebb versenyzők. Pont emiatt szeretnénk őket inkább előbb, mint utóbb magunkhoz láncolni.”

„Lando nagyon élvezi a McLarennél töltött időket. Az álmunk az, hogy együtt nyerjünk futamokat és világbajnoki címeket. Szerintem mindent megtesz azért, hogy ezeket velünk érje el. Nagy érték a csapatunknak, szóval nincs olyan összeg, amiért elcserélnénk őt.” – jelentette ki Norris jövőjét firtatva.

Lando Norris szerződése jövőre, 2025 végén jár le, míg Oscar Piastrival év közben hosszabbítottak 2026 végéig.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

A tavalyi hungaroringi győztes az élen az időmérő előtt!

Oscar Piasti volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj hétvégéjének utolsó szabadedzésén. A Magyar Nagydíj harmadik…

21 perc ago

Ez a legfrissebb, Alonso egészségügyi állapotáról

Fernando Alonso elárulta, hogy MRI-vizsgálaton esett át, miután hátsérülést szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia…

2 óra ago

Inthraphuvasak megküzdött Ugochukwuval, de végül rajt-cél győzelmet aratott

Senki sem volt komolyan veszélyes Tasanapol Inthraphuvasakra, aki idei második győzelmét szerezte. Izgalmasnak ígérkező hétvégének…

3 óra ago

A GoElevennek nem kell már Iannone – van tovább?

A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai…

4 óra ago

Valójában ezért marad Max Verstappen jövőre is a Red Bullnál

Max Verstappen megerősítette, hogy a következő szezonban továbbra is a Red Bull pilótája lesz. A…

5 óra ago

A Renault új vezérigazgatója elárulta, hogy látja az Alpine F1 csapat jövőjét

A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…

6 óra ago