Fotó: Stephen Reuss / Mercedes AMG Petronas
Lewis Hamilton elárulta, ki az a versenyző, aki ellen a legjobban élvezte a versenyzést. Választása pedig a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelre esett.
A Mercedes versenyzője több mint egy évtizeden keresztül versenyzett a német versenyző ellen. Bár kezdetben nem igazán jöttek ki egymással, Vettel pályafutása végére barátokká váltak.
„Sebastian Vettel” – mondta Hamilton a Wall Street Italiának adott interjúban a Sportskeeda szerint. „Mindig is élveztem az ellene való versenyzést, minden futam mindig komoly kihívás volt.”
Lewis Hamilton és Sebastian Vettel először 2009-ben csatázott egymás ellen, amikor a McLaren és a Red Bull is versenyképes autóval rendelkezett. Először a német volt az, aki 2010 és 2013 között dominált, majd 2014-től Hamilton.
A két versenyző akkor lett igazán jóban, mikor Vettel Ferrari-korszaka véget ért, mindketten ugyanazon értékek mellett szólaltak fel.
Arról is megkérdezték, hogy mik azok a dolgok, amiket már nagyon fiatalon megtanult az édesapjától.
„Három alapvető szót tanított nekem: never give up [soha ne add fel]” – felelte Hamilton. „Ezeket a szavakat ismételgette nekem a leggyakrabban. Hogy ne adjam fel, hogy továbbra is küzdjek, hogy folytassam a harcot. Amikor gyerek vagy, és a dolgok túl nehéznek tűnnek, legszívesebben mindent feladnál. Az apám viszont mindig ösztönzött, azt mondta, hogy maradjak koncentrált és menjek tovább. Amikor kudarcot vallottam, azt mondta, hogy próbáljam meg újra. A szavai olyanok lettek, mint egy mantra.”
A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…
Tim Tramnitz elmondta mit érez a felújított Hungaroringgel kapcsolatban, hogy mi a célja az utolsó…
Max Verstappen apja, Jos Verstappen valószínűleg nem mostanában fogja megkedvelni Nico Rosberget. A Belga Nagydíj…
Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…
Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…
A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…