Categories: F1

Verstappen csak 8. lett idei első versenyén

Max Verstappen nyolcadik lett első 2024-es versenyén kedd este. Persze online megmérettetésről van szó. A Real Racers Never Quit bajnokságban a GT3-as autók a Daytona Road Course-on versenyeztek.

A holland egy korai megpördülés után nem tudott dobogós helyért versenyezni.

Verstappen a futam elején az ötödik helyre kapaszkodott fel, de nagyjából 10 perc elteltével egy másik autónak ütközött. Megpördült, amivel sok időt veszített és a 11. helyre esett vissza. Végül a nyolcadik helyen tudott célba érni. Saját bevallása szerint ez volt a maximum, amit ki tudott hozni a helyzetből.

„A Daytonában tapasztalható szélárnyékban nagyon nehéz felküzdeni magunkat az élre” – mondta Verstappen a verseny után.

Annak ellenére, hogy nem végzett túl előkelő helyen, a 26 éves versenyző remekül érezte magát.

„Jó verseny volt. Élveztem. Ezen a pályán azért jó vezetni.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

8 perc ago

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

2 óra ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

4 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

14 óra ago

A Szegedi Tudományegyetem az elektromos autóversenyzés mellé áll

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…

15 óra ago

Ecclestone szerint Horner idióta volt, de nem érez együtt az állítólag zaklatott nővel

Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…

16 óra ago