Categories: F1

Ezért nem jön a Porsche a Forma-1-be

A Porsche Forma-1-es jövőjéről szóló határozott nyilatkozatában Michael Dreiser, motorsport-értékesítési igazgatója egyértelművé tette: legalább a következő pár évben nem csatlakoznak a mezőnyhöz.

Ez a bejelentés a felfokozott spekulációk és a korábbi tárgyalások, nevezetesen az ikonikus autógyártó és a Red Bull közötti előrehaladott tárgyalások hátterében történt. Az F1 iránti további érdeklődésükre már több mint egy évvel ezelőtt utalt a sportigazgató, Thomas Laudenbach:

„Az, hogy a Red Bull-lal való együttműködés nem jött össze, nem jelenti azt, hogy a királykategória már nem érdekes a Porsche számára.”

A Blackbook Motorsportnak adott aktuális nyilatkozatában azonban Dreiser is hasonlóan vélekedett, miközben felvázolta a Porsche közvetlen fókuszát:

„A motorsport mindig is a márkaidentitásunk centrumában fog állni. A száguldó cirkusz továbbra is érdekes versenysorozat marad nekünk. További spekulációkat pedig nem kommentálunk.”

Ezen érdeklődés ellenére Dreiser egyértelművé tette, hogy a Porsche jelenlegi elkötelezettsége a WEC-ben, az IMSA-ban, a Formula E-ben és az F1 betétfutam Porsche Szuperkupában zajló programjaik mellett szól. Ezeken a színtereken a márka eltökélt szándéka, hogy „az összesített győzelmekért harcoljon”, ahogy Dreiser fogalmazott, hangsúlyozva a Porsche gazdag hagyományait és fókuszát ezeken a területeken.

Vámosi Péter

Recent Posts

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

52 perc ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

3 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

13 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

14 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

15 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

17 óra ago