F1

Wolff meggondolta magát? Grosjean Mercedes tesztje még mindig várat magára

Romain Grosjeannak 2021-re már nem volt Forma-1-es ülése. Azonban a 2020-as szezont sem tudta már befejezni, mert a szezon vége előtt nem sokkal, Bahreinben súlyos balesete volt és égési sérüléseket szenvedett. De a csodával határos módon ennyivel „megúszta” a brutálisnak kinéző balesetet, melyben Haas autója kettétört és lángra lobbant.

Mivel tehát nem úgy búcsúzott az F1-től, ahogy szeretett volna, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff felajánlotta neki, hogy egy teszten vezetheti majd a csapat  W11-es autóját. Hogy ne a balesete legyen az utolsó élménye F1-es autó kapcsán. A beígért tesztre azonban azóta sem került sor.

A GP Racing Magazine-nak nyilatkozva Romain Grosjean elismerte, hogy „az ő hibája”, hogy a teszt ügye nem haladt előre, mivel az F1-ből való távozása óta nagyon elfoglalt – azóta az IndyCarban versenyez.

„Még nem találtuk meg a megfelelő pillanatot” – mondta a francia versenyző. „Ez teljes mértékben az én hibám. Nem könnyű [megtervezni]. Évente 30 versenyhétvégét vezetek. Az F1-ben 24 futamra panaszkodik az ember. Az IndyCarban 18 van, valamint hét az endurance versenyeken, és öt a Canal+-sze [TV-közvetítés].”

A rajongók azonban azt gyanítják, hogy valószínűbbnek tűnik, hogy Wolff az, aki mégsem akarja nagyon, hogy összejöjjön ez a teszt.

„Hagyd ezt. Toto minden lehetséges módon és formában próbálja ezt elkerülni” – véli egy kommentelő, és többen is úgy vélték, hogy ezt a tesztet inkább el kellene felejtenie, mert úgysem lesz belőle semmi.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

58 perc ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

2 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

3 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

4 óra ago

Ha Horner a Ferrarinál köt ki, Hamilton lelép az olaszoktól?

Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…

5 óra ago

Szoros csata Donington Parkban: Razgatlıoğlué a pole, a Bimota ismét az első sorban

A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…

6 óra ago