F1

Räikkönen kijelentette: A bulizástól és az ivástól nem lesz lassabb!

Kimi Räikkönen a 2000-es évek közepén volt élete legjobb formájában, mikor a McLarennél versenyzett. Annak ellenére, hogy bajnoki címet csak később, 2007-ben nyert, már a Ferrarival.

Akkoriban, 2004-2005-ben kiváló teljesítménye ellenére a legtöbbször inkább botránycikkek születtek róla. Szinte minden hétre, de legalábbis minden hónapra jutott valami hír arról, hogy a finn versenyző szabadidejében hol bulizik, részegedik le. Ezek egy része igaz volt, másik része nem.

2005 januárjában is épp arról szóltak a pletykák, hogy egy klubban élvezte hölgy(ek?) öltáncát, ám ő némileg indiszkrét volt, ezért kidobták a klubból. A hír épp közvetlenül a McLaren azévi autójának leleplezése előtt robbant.

A sajtó ezt követően arra utaló kérdéseket tett fel Räikkönennek, hogy nem tart-e attól, hogy a sok buli, és az alkohol hatással lehet a versenypályán nyújtott teljesítményére is.

„Tudom, hogy most hova akarnak kilyukadni, de ettől még nem leszek lassabb” – mondta az akkor 25 éves finn, 2005. január 22-én.

„Ez a magánéletem, így amit az autóban csinálok, az teljesen más, mert az biztos, hogy mindent beleteszek a csapatba, amit csak tudok” – tette hozzá. „Ez az élet része. Nem lehet mindig mindent elhinni, ami az újságokban olvasható. Nekem nem ez az első esetem, és egy idő után hozzászokik az ember.”

Igazat szólt. Abban az évben (2005) a legtöbb győzelmet aratta egy szezonon belül, pályafutása során. Szám szerint hetet.

Embed from Getty Images

 

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

7 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

8 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

9 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

10 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

11 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

12 óra ago