F1

A Haas lehet idén is a leglassabb autó

Az amerikai Haas istálló tavaly utolsó helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, így Günther Steiner csapatfőnököt nemrég menesztette Gene Haas tulajdonos.

Az utódlást házon belül oldották meg, az eddigi vezető mérnökként dolgozó japán Ayao Komatsu vette át a stafétát, aki komoly feladat elé néz. A nyomás nem lesz kicsi, hiszen Haas is a keményebb tulajdonosok közé tartozik, a minimális elvárása pedig a kiegyensúlyozott, rendszeres középmezőnybeli tagság.

Komatsu is ezt a célt tűzte ki 2024-re, számukra a nyolcadik hely is már elégedettséget okozhatnak, legfőbb riválisaik pedig a Stake, az AlphaTauri valamint a Williams lesznek, ami viszont roppant nehéz lesz elérni.

„Szerintem nehéz lesz két csapatot megelőznünk önhatalmúlag, nem pedig másokra támaszkodva. A Sauber és a Williams is nagyobb költségvetéssel, jobb rendszerekkel rendelkezik nálunk. Az AlphaTauri is jelentősen fejlődött, állítólag idén még szorosabbra fűzik a Red Bullos együttműködésüket. Szóval meg van annak a lehetősége, hogy nem tudjuk felvenni velük se a versenyt.” kezdte Komatsu.

„2024 egy átmenti időszak lesz a számunkra, ugyanakkor javítanunk is kell az eredményünkön, miközben a csapat átalakul. Nem áll szándékunkban a jövőben a nyolcadik a helyen ragadni, de ez az év az újjáépítésről fog szólni.” – tette hozzá, végül arra is kitért, hogy a szezon legelején senki se érjen meglepetésként, ha a mezőny végén fognak kullogni.

„Kevesebb, mint egy hónap van a szezon előtti tesztig, szóval szerintem Bahreinbe érve mi leszünk a lista legalján. Ez viszont nem az aerodinamikai szakembereink hibája, hanem a döntések időzítése, amely késleltette a fejlesztéseket, így nincs sok idejük. Emiatt úgy gondolom, hogy ahelyett, hogy abszolút tempóra feküdnénk rá a teszteken, sokkal fontosabb, hogy alaposan kiértékeljük az autót és meghatározzuk a fejlesztési irányokat.”

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Hamilton masszív önsajnálatba kezdett: „Haszontalan vagyok”

Lewis Hamilton teljesen megtörve nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérője után, miután újabb gyenge teljesítményt nyújtott…

3 óra ago

Hadjar bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban

A Racing Bulls tehetséges újonca, Isack Hadjar hivatalosan bejelentette, hogy stratégiai partnerségre lépett a 22…

3 óra ago

A Mobil 1 bemutatja a Porsche Penske Motorsport négyrészes dokumentumfilm-sorozatát

A Mobil 1 elindított egy új, négyrészes online mini dokumentumfilm-sorozatot, amely eddig soha nem látott…

4 óra ago

Leclerc-é a magyar pole, miközben Hamilton a Q2-ben, csalódottan kiesett

Felemás kvalifikációt futott a Ferrari: Leclerc váratlan pole-t hozott, míg Hamilton tovább küszködik. A Magyar…

5 óra ago

Leclerc figyelmeztetést kapott: Hamilton az ő szívébe is „tőrt döfhet”?

Nico Rosberg figyelmeztette Charles Leclerc-t, hogy készüljön fel csapattársa, Lewis Hamilton "tőrjeire" amiket a "szívébe…

6 óra ago

Idegtépő izgalmak után nyerte meg az első futamot Martí Dunne előtt

A verseny végére jöttek az izgalmak, ahol rajt-cél győzelem született Pepe Martítól. Meglepően domináns győzelem…

7 óra ago