Categories: F1

F1-es tartalékpilótának lenni annyi, mint „várni, hátha valaki leesik a lépcsőn”

A Forma-1-be bekerülni rendkívül nehéz. Még az sem garancia, ha valaki megnyeri az F1 előszobájának tartott Formula 2-t (korábban GP2-t). Mindössze 20 hely áll rendelkezésre, a csapatok gyakran jobban szeretik a tapasztalt versenyzőket, miközben az ülésekre pályázók száma csak növekszik.

Még a junior formulákban elért legjobb eredmények sem jelentenek garanciát. Például Robert Schwartzman, a Ferrari Akadémia tehetsége, aki 2021-ben második lett az F2-ben, újra és újra nyalni kényszerült, amikor a pilótahelyeket az F1 körül osztották ki.

A teljes 2022-es szezont a Ferrari tartalékversenyzőjeként töltötte a pályán. A 24 éves izraeli-orosz versenyző azóta az endurance versenyzésre váltott.

A brit/dél-koreai Jack Aitken egyike azoknak, akik hoissuzú ideje várnak F1-es lehetőségre. Mindig nagy reménységnek tartották, de az évek csak teltek, ő pedig már 28 éves.
Aitken 2017-ben a GP3-ban a második helyen végzett, közvetlenül George Russell mögött. Ezt követte az F2-be való átigazolása, de nem tudott erős csapathoz igazolni. 2019-ben három futamot nyert, és az összesítésben az ötödik helyen végzett.

„Négy évig voltam a Renault akadémiájának tagja – és az első három évben semmi másra nem gondoltam, csak az F1-re. Ez talán hiba volt” – mesélre Aitken a The Race-nek. „Amikor most a fiatalabb versenyzőkkel beszélek, azt mondom nekik, hogy gondolkodjanak az F1-en kívüli alternatívákon is. Érdemes nyitva tartani az ajtókat.”

A brit versenyző azt mondja, hogya Renault-nak nem voltak nagy tervei vele. A francia gyártóval való kapcsolata sehova sem vezetett.

„Úgy gondoltam, hogy nagyjából mindent megtettem, amit lehetett. Három futamot nyertem egy közepes autóval, de az ajtók nem nyíltak ki. El kellett kezdenem gondolkodni egy B terven.”

Aitken teljesítménye révén elnyerte a Williams tartalékversenyzői pozícióját 2020-ra. Ennek köszönhetően 2020-ban megkapta egyetlen F1-es lehetőségét is, a Szahír Nagydíjon. Lewis Hamiltonnal koronavírus fertőzés miatt ki kellett hagynia a versenyt, helyére pedig az akkor még williamses, ám Mercedes-támogatott George Russellt ültették be. Így azonban Russellt is helyettesíteni kellett a Williamsnél, így kapott lehetőséget Aitken, egyetlen versenyre.

Aitken a tartalékversenyzői szerepét fájdalmasan nehéznek írja le.

Azt mondja, hogy a legtöbb ember utálja ezt a szerepkört.

„Most őszintén tudok beszélni arról az időszakról [2022-ben volt utoljára tartalékversenyző]. Nem azért, mert nem szerettem, csak nagyon unalmas volt” – mondta. „Csak egy tartalék alkatrész voltam. Eljutottam a versenyhétvégére, és igen, ülhettem a megbeszéléseken, és talán itt-ott elvégezhettem néhány alapvető dolgot. Igazából nem volt más dolgom, mint várni, hátha valaki (a versenyző) leesik a lépcsőn – szörnyű így élni!”

„Végül elkezdtem azon gondolkodni, hogy miért is csinálom ezt. Azért, mert élvezem, hogy az F1-es paddockban vagyok és pénzt keresek, vagy azért, mert valahol versenyzői állást kapok? A kérdések túlnyomó többségére a válasz az volt, hogy nem. Tehát úgy döntöttem, itt az ideje, hogy kipróbáljak valami mást.”

Az F1 után Aitken GT- és endurance-sorozatokban folytatta, és 2023-ban a DTM sorozatban is versenyzett, ráadásul a Lausitzringen meg is nyert egy futamot. Ezen kívül kétszer rajthoz állt Le Mans-ban is (2022-2023).

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Csapatutasítás vagy szabad küzdelem a McLarennél? Ti így szavaztatok!

2025-ben a McLaren egyértelműen a domináns erő a Forma-1-ben. Lassan az is biztosra vehető lesz,…

41 perc ago

Rodrigues először nyert Titánként, Kiss Norbi is győzőtt, és tovább növelte az előnyét

134 000 rajongó látogatott el a hétvégén a 2025-ös ADAC Truck Grand Prix nemzetközi kamionversenyre,…

2 óra ago

Horner tolhat egy Toto Wolffot, ha meglépi ezt

A Red Bull korábbi irányítója, Christian Horner várhatóan korábbi ellenfelét, Toto Wolffot másolja, és visszatér…

3 óra ago

Nosztalgia: Red Bull Air Race képgaléria a Balaton partjáról

Ha nyár, akkor Balaton. A Balaton kapcsán pedig eszünkbe jutott egy kis nosztalgia, méghozzá arról,…

4 óra ago

Razgatlıoğlu megcsinálta: triplázott és megfordította a tabellát

Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…

5 óra ago

Káosz a Sachsenringen: Marc Márquez nyert jubileumi futamán, a mezőny fele bukott

A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén.  A MotoGP…

6 óra ago