F1

Az új Formula E autók megsemmisítő csapást mérnek majd a Forma-1-re?

Egyre nagyobb teret hódítanak maguknak az elektromos autók, annak ellenére is, hogy nagyon megosztja a véleményeket. A Formula E, az első elektromos formaautós bajnokság 2014-ben debütált. Bár azóta sok téren fejlődtek a bajnokság autói, a népszerűségük nem növekedett ezzel egyenesen arányosan.

Mi is jártunk már néhány alkalommal Formula E versenyhétvégén, és a személyes véleményünk az, hogy nem igaz, hogy halkak, csupán más hangjuk van. A versenyek izgalmassága nem a hangtól függ. Az pedig kimondottan érdekes, hogy a megszokott motorhang hiányában sokkal jobban hallani, hogy mit művelnek a versenyzők az autóban, és miként viselkednek a gumik. Ugyanakkor azt hozzátennénk, hogy – szerintünk – a tévében valóban kevéssé izgalmas. A helyszínen viszont kiváló az esemény!

A népszerűség hiánya(?) feltehetően legfőképpen nem is a bajnokság elektromos mivoltának köszönhető, hanem annak, hogy nem ott vezetnek a sztárversenyzők. A Formula E-ben leginkább azok a versenyzők szoktak megjelenni, akiknek még nem jutott hely a Forma-1-ben, vagy már nincs helyük a Forma-1-ben.

A Forbes tudósítója, James Morris azonban épp azt fejtegeti, hogy ha elkészülnek a Formula E legújabb generációs, Gen4 autói „beüthetik az utolsó szöget a Forma-1 koporsójába”.

Merész gondolat. De mire alapozza?

Sylvain Filippi, az Envision Virgin Racing Formula E csapat ügyvezető igazgatója és műszaki igazgatójának véleményére.

„Minden a leszorítóerőn múlik” – idézi Filippit. „Ma már tudunk olyan villanymotort készíteni, amely gyorsulásban képes legyőzni egy Forma-1-es motort, sőt, ugyanolyan nagy sebességet tud elérni. A köridők nagy részét azonban a leszorítóerő adja. A Formula E olyan gumikat is használ, amelyek félig közúti, félig versenyabroncsok.”

„A súly már most is ugyanaz, és ugyanazzal az aerodinamikával és tapadással hasonlóan gyorsak lennének.”

„A Gen4 megmutatja, hogy a platform továbbra is izgalmas versenyt tesz lehetővé a Formula E-ben” – tette hozzá Giovanni Sgro, a Maserati Corse vezetője. „Még tovább viszi majd az innováció üzenetét, több technológiával, nagyobb teljesítménnyel és még jobb dinamikával A Gen4-gyel már vége lesz a játéknak.”

A Gen4-es autók debütálását a 2026/27-es szezonra tervezik. Ekkorra azonban már a Forma-1-ben is az új motorszabályok lesznek érvényben, melynek értelmében az üzemanyag már nem tartalmaz majd fosszilis anyagot. Ezen kívül az MGU-K egység háromszor nagyobb teljesítményű lesz, mint korábban, a motorgenerátor pedig 350kW-os lesz (120-ról), ami még nagyobb elektromos teljesítményt eredményez.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

F2-es versenyzőt igazolhat a Cadillac az F1-be?

Az Aston Martin által támogatott Jak Crawford mindent megtesz azért, hogy 2026-ban bemutatkozhasson a Forma-1-ben…

38 perc ago

Briatore belekeveredhetett az Epstein-botrányba, és Horner körül se tiszta minden

Flavio Briatore újfent a figyelem középpontjába került a Forma-1-ben, miután a média megint vizsgálatokat indított…

2 óra ago

Álomból valóság – Egy Formula Renault-kör a Hungaroringen

Mindig közhelynek tűnt számomra, hogy „merj nagyot álmodni”, mert az álom definíciója szerint már alapvetően…

3 óra ago

Magyar Nagydíj – Ideiglenes rendőrőrs működik Mogyoródon a Forma-1-es futam idején

Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

4 óra ago

Hungaroring emlékérem és forgalmi sor a 40. Magyar Nagydíj alkalmából – itt veheted meg!

A Magyar Pénzverő Zrt. sajtóközleménye: A 2025. évi HUNGARORING forgalmi sor 2025. augusztus 1. 8.00 órától…

6 óra ago

A Renault bejelentette új vezérigazgatóját a Magyar Nagydíj előtt

Az Alpine anyavállalata, a Renault a Forma-1 Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy Francois Provostot nevezték…

8 óra ago