F1

Norris véget vetett a pletykáknak – Új megállapodást írt alá!

Lando Norris és a McLaren úgy döntött még a szezon megkezdés előtt tisztázza, milyen felállásban folytatják F1-es útjukat 2025 után.

A brit versenyzővel nem csak eredményei és attitűdje miatt foglalkozott tavaly annyit a sajtó. A Red Bull látványosan udvarolt a 24 éves versenyzőnek, így első számú jelöltként tekintettek rá Sergio Pérez pozícióját illetően. Ám Norris ismét kosarat adott az osztrák istállónak, ugyanis jelenlegi csapata mellett döntött.

A papaya színű istálló és a brit pilóta így 2025 után is közösen folytatja karrierjét, ám azt nem árulták el a felek, hogy, meddig szól a megállapodásuk.

Hosszabbítások sorozata:

Az elmúlt években a 24 éves versenyző és brit istálló két alkalommal is megerősítette kapcsolatát. Legutóbb 2022 februárjában jelentették be, hogy 2025 végéig biztosan együtt folytatják tovább az útjukat a száguldó cirkuszban. A kontraktusban nem volt kilépési záradék, így a brit pilóta mozgásterét szűkre szabta a csapat (valószínűsíthető, hogy a most megkötött szerződésből sem ugorhat ki egykönnyen a versenyző és a csapat). Ám az istálló tavalyi fejlődése, az elkészült új szélcsatornája és a frissen igazolt nagyágyúi maradásra bírták a versenyzőt.

Norris többször hangoztatta, hogy a McLarennel akar nyerni, és jól érzi magát a gárdánál, így nem szeretne másnál kikötni.

„Nagyszerű érzés, hogy a papaya színnél maradhatok. A McLarennél nőttem fel, és otthon érzem magam az alakulatnál. A csapat olyan számomra, mintha a családom lenne. Az eddigi út izgalmas volt. Ugyan voltak hullámvölgyeink, de a tavalyi szezon megmutatta, hogy újra a rajtrács élén szeretnénk lenni. Hihetetlen volt az a munka, amit a csapat, Zak (Brown) és Andrea (Stella) az elmúlt évben véghez vitt. Elképesztő volt, így bízom abban, hogy a McLarennel a győzelmekért küzdhetünk majd. Izgatottan várom, hogy még több csodálatos emléket szerezzek, és a következő években is keményen dolgozhassak mindenkivel a McLaren Technology Centre-ben” – nyilatkozta a hosszabbítást követően Norris.

 

Csonka Nikolett

Recent Posts

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

7 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

8 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

9 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

10 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

11 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

13 óra ago