Fotó: Gianfranco Tripodo / Red Bull Content Pool
Egy ideje már ismert, hogy 2026-től Madridba költözik a Spanyol Nagydíj. A spanyol főváros utcai pályáján 2035-ig biztosított a rendezés.
Szinte minden részlet ismert az új helyszín kapcsán, ám annak gazdasági hatását most vizsgálta meg az egyik legismertebb spanyol közgazdász.
A futam szervezői körülbelül 60 milliós éves díjjal számolnak, amely duplája a barcelonainak. Többek között ezt is figyelembe véve Santiago Nino Becerra kétségbe vonja az egész projekt pozitív gazdasági hatását.
A szakértő nagyon szkeptikus a szervezők által előrevetített bevételek kapcsán, mondván mi alapján tudna a madridi verseny 450 millió eurós bevételt generálni, miközben Barcelonának is „csak” 250 millió jött össze.
Mivel egyelőre nincs semmi bizonyíték arra, hogy valóban ilyen jövedelmező lehet az új verseny, ezért Bacerra nem tartja kizártnak, hogy ez a spanyol futam is a valenciai verseny sorsára juthat, mivel ott már az első év után látszott, hogy nagy bukás lesz.
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…