Fotó: Steve Etherington / Mercedes-Benz AG
Hatalmas hírről számolt be az olasz formu1a.uno weboldal. Szerintük ugyanis a háttérben folyamatosan egyeztet a Ferrari Hamiltonnal, és a bejelentés is hivatalos rövid időn belül.
A Scuderia nemrég hosszabbított szerződést Charles Leclerc-rel, a portál szerint 2+2 évre állapodott meg, vagyis 2026 végéig biztosan vörösben lesz, a folytatás pedig a teljesítménytől fog függeni.
Hamilton pedig tavaly írt alá 1+1 évre a Mercedeshez, ami idén lejár, tehát az opció érvénybe lépétetéséig (ha megtörténik) szabadon tárgyalhat másokkal 2025-re.
A Ferrari csapatfőnöke Frederic Vasseur korábban kijelentette, hogy a szezonnak úgy szeretne nekivágni, hogy 2025-re biztosan megvan a csapat párosa.
Sainz hosszabbítási folyamata azonban lelassult, mivel a Ferrari váratlant lépve felvette a kapcsolatot Lewis Hamiltonnal, hogy ő legyen jövőre Leclerc csapattársa.
A tárgyalásokat személyesen a Ferrari elnöke John Elkann vezeti, aki nagy rajongója a brit szerződtetésének.
Vasseur számára sem lenne ismeretlen Hamilton, hiszen junior szinten dolgoztak már együtt és a mai napig jó kapcsolatot ápolnak egymással.
A portál végül hozzáteszi, hogy a napokban pont kerülhet az ügy végére és a Ferrari bejelenti a Leclerc-Hamilton duót 2025-re, ezzel pedig Vasseur ígérete is teljesül, hogy a jövő évi páros ismeretében vágnának neki 2024-nek.
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…