Fotó: Stephen Reuss / Mercedes-Benz AG
Lewis Hamilton Ferrarihoz igazolása után sok kérdés merült fel a jövőt illetően. A hétszeres brit bajnok több, mint egy évtizedet töltött a Mercedesnél, ahol sok emberrel szoros kapcsolatot és barátságot ápolt.
Az egyik legfőbb ilyen ember a versenymérnöke, Peter Bonnington alias Bono. Bonnington a Mercedeses karrier kezdete óta Hamilton versenymérnöke, talán a paddock leghíresebb versenyző-mérnök párosa, akik számos emlékezetes kifejezést alkottak és párbeszédet folytattak az évek során.
A remek és sikeres munkakapcsolatuk miatt pedig joggal merül fel a kérdés, hogy vajon a mérnök is követi-e majd Maranelloba Hamiltont? Ha így is lesz, az nem lenne újkeletű dolog, hogy egy mérnök követi versenyzőjét egy másik csapathoz. Anno például Mark Slade a McLaren után a Lotusnál is együtt dolgozott Räikkönennel, de Rob Smedley is követte Felipe Massát a Ferraritól a Williamshez.
A csapatfőnök Toto Wolff nagyon is valósnak tartja Bonnington elvesztését is, a planetf1.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy hamarosan leül tárgyalni a szakember jövőjéről.
„Szerintem ez egy olyan téma, amit a következő hónapokban mindenképp meg kell majd vitatnunk. Amikor elmondtam a dolgokat Bononak, csak annyit kérdezett, hogy ’Aprilis 1-je van?’. Szóval le fogunk ülni a folytatást illetően.” – fogta rövidre az osztrák.
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…
Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…