Fotó: Sam Bloxham//Mercedes-Benz AG
Flavio Briatore szerint a Ferrari nem a versenyzői fronton gyenge, hanem az autójukat kell jobbá tenniük.
Évek óta udvarolt a Scuderia Lewis Hamiltonnak, ám a hétszeres világbajnok mind ez idáig visszautasította a vörösök ajánlatát. Ám 2024-ben fordult a kocka, és a brit pilóta beadta a derekát. Hamilton így 2025-ben már a Ferrarinál fog versenyezni Charles Leclerc mellett, míg Carlos Sainz talpára útilaput kötött az alakulat.
A Benetton és Renault egykori csapatfőnöke ugyan üdvözli az olasz istálló döntését, de a problémát nem a versenyzők kilétében látja. Fernando Alonso menedzsereként is tevékenykedő Briatore előbb a menedzsmentet és a versenygépet tenné ütősebbé, és csak az után helyezné a hangsúlyt a versenyzőkre.
„Nagyon meglepett Hamilton átigazolása, de biztos jó oka volt arra, hogy így döntött. Csak annyit mondhatok, hogy sok sikert kívánok neki és a Ferrarinak. Miért lepődtem meg? Az elmúlt időszakban szólhatott a Mercedesnek, míg a csapat sokat tett érte. Majd megszokja ezt a valóságot is. Egyetértek-e vele? Nem tudom” – magyarázta az olasz vezető.
A Scuderia az elmúlt szezonban az időmérőkön jól szerepelt, ám a versenytempója és a gumikezelése miatt több pozíciót is bukott a futamokon. Ezen felül technikai és stratégiai hibák is hátráltatták az alakulatot.
„Mindenek előtt az autó teljesítményét kell rendbe tenniük. Vezethet akár Batman is csapatnak, ha a konstrukció nem versenyképes. Még versenyző sem tud csodát tenni és változtatni a helyzeten. Alapvető fontossággal bír az, hogy jó legyen az autójuk” – tette hozzá Briatore.
A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…
Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…
Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…
Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…
Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…
Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…