F1

43 éve már, hogy az F1-es csapatok megzsarolták az FIA elődjét

A sportot irányító FISA (az FIA elődje) és a Forma-1-es Konstruktőrök Szövetsége (FOCA) közötti politikai csata 1981. február 6-án csúcsosodott ki.

A FOCA ugyanis rendezett egy külön, a bajnokságba bele nem számító futamot Kyalamiban, Dél-Afrikában. Ezzel együtt azzal fenyegetőztek, hogy szakadár sorozatot hoznak létre.

A FISA és a FOCA nézeteltérésének alapját a szabályok, valamint a bevételek elosztása szolgáltatta, valamint az, hogy a FISA elfogult volt a Ferrari, a Renault és az Alfa Romeo irányába.

A FOCA tagjainak, köztük Max Mosley-nak, jutott eszébe az ötlet, és felhívták a szervezet vezetőjét, Bernie Ecclestone-t, aki akkoriban a Brabham főnöke is volt. Tetszett neki az ötlet, és a FOCA éppen csak, de összekapart annyi pénzt, hogy megrendezhesse a versenyt. Az autókat jobb híján az Ecclestone raktárából származó régi Avon abroncsokkal szerelték fel.

A három említett gyártó kivételével a legtöbb nagy csapat részt vett a versenyen. Carlos Reutemann (Williams) nyert, Nelson Piquet (Brabham) és Elio de Angelis (Lotus) előtt.

Valójában FOCA-nak nem voltak meg az eszközei egy teljes szezon megrendezésére, de a fenyegetés mégis működött. Még ugyanabban az évben Jean Marie Balestre, a FISA elnöke beleegyezett az első Concorde-megállapodásba.

Később, 2009-ben szintén téma lett a szakadár bajnokság létrehozása. A FOTA (Formula One Teams Association, Forma-1-es csapatok szövetsége) csapatai (a Williams és a Force India kivételével minden csapat) nem akarták elfogadni az akkor már FIA elnök Max Mosley és a kereskedelmi vezető Bernie Ecclestone szabályait. A szakadás akkor sem történt meg, aláírásra került a Concorde-egyezmény.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Sajtóhír: A Red Bull már döntött Tsunoda utódjáról

Yuki Tsunoda számára katasztrofálisan zárult a spanyol időmérő, ahol a csont utolsó lett. A japán…

4 óra ago

F1 pontverseny: Verstappen lemaradt, új név a pontszerzők között!

A Spanyol Nagydíjon kettős győzelmet aratott a McLaren, ezzel 197 pont az előnyük a konstruktőri…

5 óra ago

Leclerc elárulta hogy érintette, hogy Verstappen váratlanul érintette

Charles Leclerc elmondta a véleményét a spanyolországi biztonsági autós fázis újraindításakor, amikor Max Verstappen-nel ütköztek.…

5 óra ago

Piastri nyert, Verstappen pedig dühöng, miután egy taktikai malőr után még büntetést is kapott

Unalmasan kezdődött, majd a végén egy káosz "sprintversennyel" ért véget a Spanyol Nagydíj, amit Oscar…

7 óra ago

F2: Verschoor és Lindblad ünnepelhetett Barcelonában

Verschoor győzött a barcelonai F2-es sprintversenyen, Lindblad pedig megszerezte első F2-es főfutam-győzelmét. Richard Verschoor okos…

8 óra ago

F3: Portugál és brazil győzelem született Spanyolországban!

Ivan Domingues megszerezte első Formula 3-as sikerét szombaton, Câmara pedig harmadik győzelmét aratta vasárnap. Felejthetetlen…

9 óra ago