Categories: F1

A Spice Girls énekesnője zokog, de kiáll a Red Bull csapatfőnöke mellett

A Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert azzal vádolják, hogy egy női kollégájával szemben „hihetetlenül irányító magatartást” tanúsított, amit ő tagad. Ám csapata belső vizsgálatot indított ellene.

A vizsgálat mai megerősítése azt követően történt, hogy a Milton Keynes-i székhelyű csapat 36 órán keresztül tagadta, hogy bármilyen állítólagos szabálysértés történt volna. Horner a MailOnline-nak  „őrültségnek” nevezte a vádakat.

A Horner pártján állók szerint a vádak rágalmak, amelyek célja, hogy eltávolítsák őt a pozíciójából.

Horner az F1-be való 2005-ös belépése óta irányítja a csapatot, és Sebastian Vettellel, most pedig Verstappennel többször bajnokságot nyert.

Horner és Halliwell 2015-ben házasodtak össze, és egy közös gyermekük született, a hétéves Montague.

Halliwellnek 2005-ben született egy lánya, a 16 éves Bluebell, Sacha Gervasi forgatókönyvírótól, míg Horner 10 éves Olivia nevű lánya volt élettársától, Beverley Allenntől született.

Az egykori Spice Girl, Geri Halliwell állítólag „összetört” a férje, Christian Horner ellen felhozott vádak miatt. De nyilvánosan ki fog állni mellette – árulta el egy barátja.

„Geri egész hétvégén zokogott, miközben a gyerekeire vigyázott” – idézte a közeli forrást a The Sun.

„Kitart amellett, hogy Christian semmi rosszat nem tett.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Szombati hibájának köszönhetően behúzta a főfutamot Álex Márquez, majd bemutatott annak a bizonyos kanyarnak

Nem volt egyszerű hétvégéje Álex Márqueznek, de jól végződött. Álex Márquez a Katalán Nagydíjon a…

58 perc ago

Ketten egy F1-es könyvről: Michel E. Sawyer – Sir Lewis

Michel E. Sawyer Sir Lewis című életrajzát sokan kíváncsian várták. Lewis Hamilton hétszeres világbajnok pályafutása és…

3 óra ago

Ez itt a reklám helye: Camion Express Szerviz – Megbízhatóság a pályán innen és túl

A motorsportban nincs helye kompromisszumnak: minden tizedmásodperc és minden apró műszaki részlet számít. Ugyanez igaz…

4 óra ago

„Nem b*szhatjuk el” – Steinert a hatalomátvétel előtt figyelmeztették

Günther Steiner és csapata nem csinálhat baklövést, ha már sikeresen beléptek a MotoGP-be. A MotoGP…

5 óra ago

Alig volt verseny az austini monszunban, de végül új győzteseket avattak

A hétvégén folytatódott a WEC idei szezonja, a Circuit of the Americas (COTA) volt a…

6 óra ago

A történelemkönyvekbe került Verstappen monzai sikere

Magabiztos és fölényes sikert aratott Max Verstappen Monzában. A címvédő nem csak a McLarenek legyőzését…

7 óra ago