Fotó: Scuderia Ferrari
Lewis Hamilton megkapja a Ferraritól azt a „biztonsági hálót”, ami Sebastian Vettelnek hiányzott?
Vettel 2010-13 között zsinórban négy világbajnoki címet nyert a Red Bull-lal, mielőtt 2015-re átigazolt a Ferrarihoz, hogy véget vessen a csapat 2008 óta tartó várakozásnak az újabb címre.
Vettel végül nyert ugyan 14 versenyt az olaszokkal, de a bajnoki címért nem tudott velük versenybe szállni.
A Formu1a.uno szerint azonban Hamilton fontos különbséget hordoz majd Vettel megközelítésével szemben, hiszen „biztos”, hogy Hamilton „nem egyedül érkezik” a Mercedesről a Ferrarihoz.
A kiadvány értesülései szerint a Ferrari szeretne Hamilton kedvében járni, és „megnyitja az ajtókat”, és „szívesen látja” azokat a személyiségeket, akik követni kívánják őt a Ferrarihiz a Mercedestől. Például a Mercedes korábbi teljesítményigazgatóját, Loïc Serrát és a pálya melletti teljesítményért felelős vezetőjüket, Riccardo Musconit, nemrégiben összefüggésbe hozták a csapatváltással.
„Azt hiszem, Fred számára [nekünk] azt kellene mondanunk, hogy ez egyfajta győzelem, mert ő szeretné Lewist, ezt már tavaly is mondta néhányszor” – emlékezett vissza az elismert olasz újságíró, Roberto Chinchero az F1 Nation podcastben.
„Azt mondta nekem: ‘Lewis megszerzése segít abban, hogy a legjobb mérnököket is megkapd’.”
20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…
Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…
Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…
George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…