F1

Ocon: Továbbra is szoros a kapcsolatom a Mercedesszel

Lewis Hamilton év végi távozása megnyitja az utat sok pilóta előtt a Mercedesnél. Az egyik ilyen, nem túl váratlan jelölt lehet Esteban Ocon.

Az Alpine francia versenyzője a Mercedes juniorjaként került a Forma-1-be 2016-ban a Manor csapatnál, majd a Force India és a Racing Point után a Renault majd az átalakulás után az Alpine versenyzője lett.

2019-ben egy évet a kispadon töltött, ekkor ő volt a Mercedes hivatalos tartalékversenyzője.

Noha 2020 óta már más színekben versenyez, kapcsolata nem szakadt meg Wolffékkal, ami miatt jó esélyekkel pályázik a felszabadult ülésre 2025-re.

„Nyilvánvalóan még nagyon szoros a kapcsolatom a Mercedesszel, hiszen még mindig Mercedes junior vagyok, ez már nem titok.” fogalmazott az Alpine szerdai autóbemutatójakor. „De idén továbbra is minden erőmmel az Alpine sikeréért küzdök, 24 versenyem van erre és majd meglátjuk, hogy hol végzünk.”

„A Forma-1 rendkívül heves tud lenni, rengeteg minden megtörténhet, amint láthatjuk is, én készen állok a kihívásokra. Mindig is megvolt a kapcsolatom a Mercedesszel, még ha nem is olyan junior pilóta vagyok, de szerződésben állok velük.”

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

4 perc ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

1 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

3 óra ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

5 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

7 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon – Frissítve

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

9 óra ago