Categories: F1

Mit tudunk eddig Horner botrányáról?

A Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert állítólagos „nem megfelelő viselkedéssel” vádolják az alkalmazottaival szemben. Ennek okán belső vizsgálatot indítottak ellene.

Pénteken volt ezzel kapcsolatban egy meghallgatás, de egyelőre nem született eredmény, és nem közöltek friss információkat.

Vegyük hát sorra, hogy mit tudunk eddig!

Craig Slater, a brit Sky F1-es tudósítója szerint a Red Bull és Horner egész nap egy titkos londoni helyszínen tárgyaltak pénteken. A megbeszélést eredetileg Milton Keynes-ben, a csapat főhadiszállásán tartották volna, de a „média érdeklődése” miatt meg kellett változtatni a helyszínt.

Az eddigiekből kiderült, hogy az egyik női alkalmazott „irányító és kényszerítő” viselkedéssel vádolta Hornert az alkalmazottakkal szemben. Korábban arról is beszámoltak, hogy Hornert arra kérték, hogy önként mondjon le a csapatfőnöki posztról. Horner azonban tagadja a vádakat.

A De Telegraaf továbbá arról számolt be, hogy Horner sorsa a Red Bull Racingnél a csapat 51%-os tulajdonrészét birtokló Chalerm Yoovidhya kezében van. Ezzel kapcsolatban azonban nem érkezett további információ.

Slater szerint a csapatfőnök ellen indított vizsgálat nem biztos, hogy egyhamar döntést eredményez, és mivel ez egy ilyen fontos és érzékeny téma, ezért semmi köze nem lenne az F1-es naptárhoz. Ez egyben azt is jelentheti, hogy Horner esetleg kénytelen lesz kihagyni a csapat idei autóbemutatóját.

A Red Bull Racing utolsóként leplezi le 2024-es kihívóját. A tervezett időpont február 15-re van kitűzve. A folyamatban lévő vizsgálat miatt Horner nemcsak ezt, hanem a február 21. és 23. között Bahreinben zajló szezon előttitesztelést is kihagyhatja.

Christian Horner a csapat 2005-ös megalakulásuk óta az alakulat csapatfőnöke. Akkoriban ő volt a legfiatalabb csapatfőnök az F1-ben, jelenleg pedig ő a leghosszabb hivatalban lévő csapatfőnök a mezőnyben.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Szoros csata Donington Parkban: Razgatlıoğlué a pole, a Bimota ismét az első sorban

A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…

2 perc ago

Marc Márquez az élen a trükkös körülmények között, de Zarco sem adta könnyen

Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…

50 perc ago

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

3 óra ago

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

5 óra ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

7 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

17 óra ago