Fotó: Aston Martin F1 Team
Fernando Alonso és Lance Stroll segédletével bemutatkozott az Aston Martin Aramco F1 Team legújabb koncepciója is.
A kanadai-brit istálló tavaly meglepetésként robbant be a 2023-as szezonba. A spanyol világbajnok révén a pódium ceremónia állandó vendégei voltak, csak az első helyet nem sikerült ez idő alatt megszerezniük. Ám a fejlesztési verseny során nem tudtak olyan hatékonyan előre mozdulni, mint a Mercedes, a Ferrari és a McLaren, így az említett csapatok mögött végeztek a konstruktőri bajnokságban.
Idei projektjük jelszava az evolúció és a megújulás, így a korábbi versenygép továbbfejlesztett, és reményeik szerint eredményesebb verziójával rukkoltak elő. A színvilág ugyan nem változott a csapatnál, a brit verseny zöld uralma idén is dominál.
A Stake F1 Team-hez és az Alpine-hoz hasonlóan az Aston Martin is a 2024-es versenygépének első változatát leplezte le. Elégedettek a tél folyamán elért eredményekkel és fejlesztésekkel, ugyanakkor bíznak abban, hogy az idei szezon alatt már sikerül tartaniuk a lépést a riválisokkal.
Dan Fallows technikai igazgató a csapat hivatalos honlapján kifejtette, az autó minden területén változtattak. Az első szárny és az orrkúp mellett a karosszéria elemeket és vázat is módosították. Reményeik szerint az újításaikra nem fog olyan hamar fényderülni az idény során.
„Még a stabil szabályok mellett is van lehetőség a finomításokra. Az AMR24-et a tavalyi autó evolúciójának nevezném. Valóban másképp fest a konstrukció, sok olyan új elemünk van, amik erős platformot biztosítanak számunkra a fejlődésére. Új futómű, orrkúp, első szárny, valamint első és hátsó felfüggesztés került az autóba.”
[soliloquy id=”13613″]
Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…
Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…
Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…
Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…
Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…
A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…