F1

Megérkezett a W15-ös is, Hamilton utolsó Mercedes-versenyautója!

Toto Wolff, Lewis Hamilton és George Russell segédletével mutatta be a Mercedes a 2024-es konstrukcióját.

Nagy reményekkel vágott neki a 2023-as évnek a csapat, ám már a tesztek során rá kellett jönniük, hogy ismét nem sikerült bajnok autót tervezniük. Ugyan a delfinezést sikeresen orvosolták, ám a „zero-pod” és a W14 nem hozta meg a várva várt sikert. Ejtették is az előbbi koncepciót, majd a szezon közepén a fejlesztési verseny során sikeresen fel is zárkóztak a Ferrari mellé. A két istálló küzdött a konstruktőri bajnokság második helyéért, amit végül a csillagosok kaparintottak meg az utolsó futamon.

A W15-öst munkálatait finomítva viszont kapott egy erős pofont az istálló. A hónap elején a hétszeres világbajnok bejelentette, hogy 2025-től vörös overált húz, és a Scuderiánál folytatja tovább. A német gárda először rossz tréfának gondolta az egész ügyet, majd rá kellett jönniük, hogy ez a valóság, és keresniük kell a világbajnokuk helyére egy új versenyzőt. Ám addig is a brit pilóta a honfitáras oldalán terelgeti majd idén a W15-ös kódnévre hallgató autót, ami első métereit Silverstone-ban teljesíti hamarosan.

Idén a Mercedes nem választott a fekete és a szürke dizájn között, hanem a kettőt ötvözte. A jól megszokott türkiz is ott virít az autón ami a Petronas-partnerkapcsolatot szimbolizálja, míg az INEOS a piros színt viszi a kompozícióba.

Az új karosszérián túl a váltó burkolatát is áttervezte a Mercedes, miközben az aerodinamikai hatékonyságot tartotta szem előtt. James Allison kiemelte, a hátsó tengelyre nagy hangsúlyt fektettek,  hogy a W15 jobban kezelje az abroncsokat elődjénél. Emellett a DRS-elemeket is górcső alá vették.

[soliloquy id=”13723″]

Csonka Nikolett

Recent Posts

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

2 óra ago

Marko dicséri a McLaren pilótapárosát, de egyben figyelmezteti őket egy problémára is

Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…

4 óra ago

Megfejtették a McLaren dominanciájának a titkát

Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…

6 óra ago

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

16 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

18 óra ago

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

20 óra ago