Categories: F1

Kimi a neve az F1 következő Max Verstappenjének

Andrea Kimi Antonellit a legnagyobb F3-as tehetségnek tartják Max Verstappen óta. Emellett már arról pletykálnak, hogy 2025-ben már a Mercedes Forma-1-es versenyzője lehet Lewis Hamilton helyén.

A Mercedes jelenleg azon dolgozik, hogy kitalálja, ki lesz George Russell csapattársa a következő szezonban, miután kiderült, hogy Lewis Hamilton a Ferrarihoz szerződött.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt hangoztatta, hogy a brit távozása esélyt adhat arra, hogy valami „merészet” lépjenek. Ezt pedig sokan úgy értelmezték, hogy Antonelli lehet az a merész vállalás.

A 2018 óta a Mercedes támogatását élvező olasz versenyző sorra nyeri a bajnokságokat. Bár csak tavaly augusztusban töltötte be a 17. életévét, idén már a Formula 2-ben fogja csillogtatni tudását, miután tavaly megnyerte a Formula Regional European Championship by Alpine bajnokságot.

Az ex-F1-es versenyző Karun Chandhok elárulta, hogy a mérnökök, akikkel egy privát teszten beszélt, Antonelli tehetségét a háromszoros F1-es bajnok Verstappenéhez hasonlították, aki 17 évesen jutott az F1-be, miután egyetlen szezont teljesített a Formula 3-ban.

„Mindazok alapján, amit Antonelliről hallottam, ő rohadtul különleges” – írta Chandhok az X-en.

„Beszéltem az F3 mérnökeivel, akik nemrég egy privát tesztnapot tartottak vele. Azt mondták, ő a legjobb versenyző F3-as autóban [Max] Verstappen óta! A McLaren 2007-es kockáztatása az újonc Lewis [Hamiltonnal] bevált.”

Antonelli a Prema csapatnál kezdi meg első F2-es szezonját, a Ferrari-támogatott Oliver Bearman mellett.

Bár Wolff nem zárta ki Antonellit a Mercedes megüresedett helyéért folyó versenyből, hangsúlyozta, hogy nem akarja elvonni a fiatal versenyző figyelmét az F2-es feladataitól.

„Kimi 11 éves kora óta a Mercedesnél van. A juniorprogramban volt, és a karrierje nagyon sikeres volt” – idézi Wolffot a MotorsportWeek.

„Azt hiszem, ebben a szakaszban az a legfontosabb, hogy az F2-re koncentráljon. Ha elkezdjük forgatni a fejét, vagy pletykákkal foglalkozni, az nem fog segíteni az F2-es szezonjának.”

„Néhány évvel ezelőtt lépett tovább a gokartból. Még 18 éves sincs. Inkább nem indítanék el semmilyen spekulációt arról, hogy Kimi az F1-be megy.”

Russell szintén a Mercedes juniorcsapatának tagjaként került az F1-be, de három szezont töltött a Williamsnél, mielőtt a csillagos márka hivatalos versenyzője lett.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

3 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

4 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

5 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

6 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

7 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

8 óra ago